Liam Payne halála óta újra a toplistákra kerültek a One Direction lemezei
A hét végére várhatóan a top 10-be is bekerül a 2016-ban megszűnt fiúbanda egyik lemeze, de a többi lemezük, sőt egyes slágereik is újra szárnyalnak.
A hét végére várhatóan a top 10-be is bekerül a 2016-ban megszűnt fiúbanda egyik lemeze, de a többi lemezük, sőt egyes slágereik is újra szárnyalnak.
54 év telt el azóta, hogy egy Beatles dal utoljára az első helyen állt.
Angliában a slágerlista első helyén szól Mariah Carey karácsonyi száma, az All I Want For Christmas Is You. Soha ilyen gyorsan nem kúszott még fel a csúcsra a dal.
Magyar zenészek közreműködésével, hazánkban készült, magyar kiadónál megjelent lemez vezeti a Roots Music Report brit blues slágerlistáját.
Bob Dylan a legidősebb élő zenész, akinek új dalokat tartalmazó albuma a brit slágerlista élére került.
Nem mondhatni, hogy nem halad a korral az amerikai Billboard magazin: toplistái készítésénél a megváltozott zenehallgatási szokásokat is figyelembe veszi.
A lipcsei Max Planck Intézet kutatói hangokra bontották a világ legnépszerűbb zenéit, hogy kiderüljön, miben rejlik a sikerük titka.
Ha még egy hetet tölt a Hot 100-as listán, 61 éves rekordot dönt meg.
Mától Magyarországon is elérhető a YouTube-on aktuálisan népszerű zenéket listázó funkció, amely a legnépszerűbb zeneszámok, előadók, zenei videók és felkapott videók ranglistáit is felhasználók elé tárja.
Az LGT a nyerő, de Demjén Rózsi és Zorán két-két dallal is szerepel az Ifjúsági Magazin 1978-as januári listáján. Hallgassuk meg az akkor legmenőbb(nek kihozott) popdalokat.
A Bee Gees Massachusetts című dala ma 50 éve kúszott fel a brit lista élére.
Az amerikai énekesnő új slágere leverte Luis Fonsi nyári slágerét az amerikai slágerlista tetejéről.
Vagy bármelyik napon 1958-tól kezdve. A játék a Billboard hivatalos listáját veszi alapul.
Mindenki gyűlöli a fülbemászó refréneket, melyek akaratunk ellenére égnek bele a tudatalattinkba, hogy aztán a legváratlanabb és legvalószerűtlenebb élethelyzetekben előbújva bosszantsanak minket – a Stern összeállította a legklasszikusabb gerillaslágerek halálos listáját.