Meghalt Mario Zagallo, a brazil foci legendája
Az egykori klasszis futballista és edző 92 éves volt.
Az egykori klasszis futballista és edző 92 éves volt.
MTI
A magyar válogatott kapitánya hétfőn szenvedett combsérülést.
MTI
MTI
hvg.hu
A magyar játékos West Ham United elleni, harminc méterről a hosszú alsó sarokba lőtt bombáján ámult leginkább a közönség.
MTI
Milák Kristóf korábbi edzője, Selmeci Attila szerint, ha az úszó most tényleg visszatér a medencébe és olyan erőbedobással készül, mint a kihagyás előtt, akkor lehet esélye a párizsi győzelemre.
hvg.hu
Klubjának vezetője, Gergely István nyilatkozott az olimpiai bajnok úszóról.
hvg.hu
A döntőben mindkét játékos százpontos átlag felett zárt.
MTI
Pitbull Greenlight dalára vonul be, még nincs 17 éves, ha a közönségből beüvöltenek neki, hogy reggel iskolába kell mennie, csak hetykén kidülleszti a mellkasát, majd hátat fordít a kiabálónak. Aztán fogja magát, egymás után győz le legendákat, köztük saját egykori példaképét, és bejut a darts világbajnokság döntőjébe. 16 évesen!
hvg.hu
Gyulay Zsolt szerint fontos lenne legalább úgy szerepelni Párizsban, mint Tokióban.
hvg.hu
A középpályás korábban már játszott a horvát élvonalban.
MTI
Varga Barnabás maga mögé utasította Mohamed Salah-t is az IFFHS ranglistáján.
MTI
MTI
hvg.hu
Schmidt Ádám január elsején posztolt közös fotót az úszóval, akit hónapok óta nem ért el senki.
hvg.hu
A foci-Eb mellett az év legnagyobb sporteseménye a párizsi olimpia lesz, ahol a várakozások szerint 160-180 fős csapat képviselheti majd Magyarországot. Összejön vajon Szilágyi Áronnak a negyedik egyéni kardarany? Ott lesz a rajtnál Milák Kristóf? Elkezdődik a magyar vízilabda újabb aranykora? Összeszedtük, kikre érdemes figyelni a játékokon.
Az úszó jön. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni.
hvg.hu
A 37 éves Nadal a tavalyi Australian Open második fordulójában elszenvedett veresége óta nem versenyzett. Akkor még úgy tűnt, csupán nyolc hetet kell kihagynia, de végül júniusban meg kellett műteni csípőizomsérülését.
MTI
Simán továbbjutnak-e a csoportból Szoboszlaiék, vagy szükség lesz a számolgatásra? És ki jöhet szembe a tizenhat között, ha az első meccseit sikerrel veszi a csapat? Végignézünk az ellenfeleken és Marco Rossi együttesén.
A szaúdiak nem járultak hozzá, hogy a köztársaság megalapítójának az arcképe is a török játékosok mezén szerepeljen.
MTI
Újabb fejlemény az évek óta húzódó ügyben.
Iskolában nincs helye a politikának, a sportban, úgy tűnik, van.
hvg.hu