Kolumbiai emberrablók fogságában van Luis Díaz édesapja
Vasárnap lépett először pályára a Liverpool futballistája, mióta édesapját elrabolták. Már több mint egy hete nem engedik szabadon.
Vasárnap lépett először pályára a Liverpool futballistája, mióta édesapját elrabolták. Már több mint egy hete nem engedik szabadon.
hvg.hu
Egyelőre gyanúsítottat még nem hallgattak ki. A Magyar Országos Korcsolyázók Szövetsége független szociológust kért fel szakértőnek, hogy meghallgassa az érintetteket, akiket a vád szerint lelkileg és fizikailag is bántalmazott Sebestyén Júlia.
hvg.hu
Petry Zsoltot a német csapat 2021-ben Európa bevándorlás-politikájára tett megjegyzései miatt küldték el, akkor a magyar kormány nyilvánosan mellé állt.
MTI
MTI
hvg.hu
A Liverpool magyarját a 66. percben cserélték le.
hvg.hu
A bolgár drukkerek a lelátókon is tiltakozni akartak.
hvg.hu
Az olimpiai bajnok a budapesti világkupa és a rövidpályás ob után a rövidpályás Eb-t is kihagyja.
hvg.hu
A futamot az immár háromszoros világbajnok Max Verstappen nyerte Lando Norris előtt. Az igazi izgalmakat a harmadik helyért zajló küzdelem tartogatta. Ha lemaradt róla, itt megnézheti.
MTI
MTI
hvg.hu
Az olimpiai bronzérmes úszóval szemben tavaly ősszel merült fel a doppingvétség gyanúja.
hvg.hu
A bolgár rendőrség szerint nem lenne biztonságos nézők előtt megrendezni a találkozót.
MTI
MTI
hvg.hu
A sporttól nem idegenek a súlyos balesetek, tragédiák, és sokszor éppen ezek nyomán válnak biztonságosabbá az egyes sportágak.
Tömegverekedés tört ki a Copacabana strandon az ott táborozó Boca Juniors és Fluminense-drukkerek között.
hvg.hu
A holland focista olyan véleményt fogalmazott meg az izraeli-palesztin háborúról, amelyet a klub vezetése nem tolerált.
hvg.hu
Hogyan kezeli egy sportoló a teljesítménykényszert, a kiégést, a figyelmet, az istenítést és a gyűlöletcunamit? Az elmúlt hetekben több sportoló kapcsán hallhattunk erről. De hogyan lehet immunissá válni a zajra és milyen láthatatlan munka kell ehhez? Erről és a magyar szurkolói kultúra kétélű természetéről beszélgettünk közéleti podcastunkban Faludi Viktória pszichológussal, több olimpikon, köztük Szilágyi Áron csapatának tagjával.
hvg.hu
Összesítve a 14. helyen állunk, a két arany mellett az elemzés szerint 12 ezüstérmet és 4 bronzérmet hoznak haza a magyar sportolók.
MTI
MTI
hvg.hu
A montenegrói szurkolók egy korábbi mérkőzésen rasszista módon viselkedtek.
MTI
A legnagyobb sportesemények közé tart a League of Legends-videojáték világbajnoksága, legyen szó akár a nézettségről, akár a szponzori pénzekről vagy az ott résztvevő játékosok fizetéséről. Ázsiában már a körítésben és a pénzügyekben is oda jutottak, ahol sok sportág csak szeretne tartani, most pedig a nyugatiak rohanhatnának Kína és Dél-Korea után, ha tudnának.
Nem kizárt, hogy megismétlődik az, ami a magyar férfi futballválogatott Szerbia elleni, hazai Eb-selejtezője előtt történt: sokan könnyű pénzhez jutási lehetőségként tekinthetnek a meccsre, és a felvásárolt jegyeket busás haszonnal próbálják majd továbbadni.
Izraelnek két Eb-selejtezője is lesz novemberben, a találkozókon nézők is lehetnek.
MTI
A Nagy-Britanniában légióskodó Adam Johnson 29 éves volt.
hvg.hu
A közel-keleti ország maradt az egyetlen pályázó.
MTI
MTI
hvg.hu