Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Miután Jordan Handerson fél évet bírt ki Szaúd-Arábiában, Aymeric Laporte is arról adott interjút, hogy rosszul érzi magát.
Európai sztárfocisták leigazolásával próbál Szaúd-Arábia újabb nagy üzletet találni a fociban, de egyre inkább úgy tűnik, hogy többen is rájönnek, a pénz nem minden még ilyen szinten sem. Az angol Jordan Henderson nemrég fél év után elhagyta szaúdi klubját, és a holland Ajaxhoz igazolt, és állítólag a világbajnok francia Karim Benzema is a távozást fontolgatja. Most pedig a spanyol Aymeric Laporte, aki fél éve igazolt a Manchester Citytől az al-Nasszrhoz, beszélt arról az AS sportnapilapnak, hogy nem egyszerű a helyzetük az európai focistáknak Szaúd-Arábiában.
„Az itteniek nem könnyítik meg a dolgunkat, sok európai játékos elégedetlen a helyzetével. Nyilván alkalmazkodnunk kell, de nagy változás ez az életünkben. A szaúdiak számára is újdonság, hogy tapasztalt európaiak játszanak náluk, nincsenek hozzászokva ehhez, és komolyabb hozzáállásra van szükségük. Törődnek velünk, de nem eléggé” – mondta.
Arról is beszélt, hogy más szaúd-arábiai életminőséget várt, és nehezére esik napi három órát az autóban tölteni. Az esetleges visszatérésről Európába azonban csak annyit mondott: „Jelenleg nem gondolkozom ezen, de ha ilyen rövid idő után már csalódott az ember, akkor felmerül, hogy mitévő legyen.”
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tavalyi klímakrízis után a kormány megfelezte a kórházak hűtésére szánt összeget – derült ki azokból a számokból, amiket a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság adott ki a HVG adatigénylése nyomán. Pedig az orvosi kamara szerint jócskán lenne még tennivaló.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG.
Más törvényre is hasonló sors várhat.