#sport

Kezdő tizenegy: Ha egyszer nem Franciaország nyeri az Eb-t, akkor ki?

A tippjátékunk résztvevőinek elsöprő többsége, tizenegyből nyolcan azt mondták, hogy Belgium bejut az elődöntőbe, Hrutka János, Szijjártó Péter és Szilágyi Áron egyenesen győztesnek várja a belgákat – rajtuk kívül Szél Bernadettnek maradt a negyeddöntők előtt esélye arra, hogy a végső győztest eltalálja, ő a spanyolokra gondolt. Anglia négy közé jutására is sokan tippeltek – sőt, ha igazuk lenne, akkor az angolok csak a döntőben kapnának ki. A legbátrabb azért Bárdos András volt, aki már az Eb előtt megmondta, hogy Dánia negyeddöntős lesz, sőt arra is tippelt, hogy a dánok még ebből a körből is továbbjutnak.









Kezdő tizenegy: a franciák kiesésén buktak a legtöbben, megérte hinni az esélytelenekben

A belgák és az olaszok továbbjutását mindenki eltalálta, a franciák kiesése csak két játékost nem lepett meg. A hvg.hu tippjátékában, a Kezdő tizenegyben Bárdos András annak ellenére vezet, hogy egyedüliként nem hitt a spanyolok továbbjutásában, mögötte Szél Bernadett és Gangl Edina maradtak a dobogón. A nyolcaddöntők továbbjutóira Majka tippelt a legjobban, de ez csak arra elég volt, hogy Szijjártó Pétert magányosan hagyja az utolsó helyen, leszakadva mindenki mástól.






A 121. percben lőtt góllal ejtette ki Ukrajna Svédországot

Egészen drámai véget ért az Európa-bajnokság svéd-ukrán nyolcaddöntője. Pedig unalmasan indult a meccs, csak jó félóra elteltével pörgött fel, majd a hosszabbításban óriási sérüléshullám következett, és amikor már mindkét csapat teljesen elkészült az erejével, az ukránok megszerezték a győztes gólt.







Csehország, Dánia, vagy valaki más? Melyik lesz az Eb meglepetéscsapata?

Ugyan kinek jutna eszébe az, hogy Dánia bejut a negyeddöntőbe az Eb-n, Portugália viszont nem? Naná, hogy Marco Rossinak! És Bárdos Andrásnak, aki amúgy is vezette a tippversenyünket, azóta viszont csak megerősítette az első helyét. De Csehország negyeddöntőjére is érkezett tipp a hvg.hu játékában, a Kezdő tizenegyben, bár akkor már azt is tegyük hozzá, hogy négy játékosunk az oroszokat, valamint a lengyeleket is bejuttatta a negyeddöntőbe. A tippeket még az Európa-bajnokság kezdése előtt kértük el – nézzük most ez alapján, hogy kit várnak az Eb meglepetéscsapatának!