Scherer Péter: Én vagyok a négylábú oroszlán ötödik lába
Új szerepkörben mutatkozik be a színművész.
Új szerepkörben mutatkozik be a színművész.
Az elképesztő veretlenségi sorozat ellenére is volt egy csapat, amely több pontot tudott szerezni, mint az Ängelholms FF.
hvg.hu
A Leipziget ezúttal a Liverpool győzte le, így három meccs után nulla ponttal áll a BL-ben.
MTI
MTI
hvg.hu
Győzelmével az angol csapat a tabella második helyére került.
MTI
Az Opta a legnagyobb esélyeseket is megnevezte.
A MOB főtitkára szerint a 2028-as olimpián feljebb kellene kapaszkodni az éremtáblázaton, ehhez az is kell, hogy az edzők ne a 60-as, 70-es évek módszereit alkalmazzák.
MTI
MTI
hvg.hu
Állítólag az utóbbi 12 évre nem nagyon volt példa hasonlóra.
MTI
Helyik befektetők egy csoportja igyekszik megmenteni a közelmúlt legsikeresebb női kézilabdacsapatát.
MTI
A szaúdi olajvállalat helyett olyan szponzort szeretnének, amely elkötelezett a nemek egyenlősége mellett.
Őrsi Gergely polgármester köszöntötte a díjazott kardiológust, sportolókat, művészeket.
hvg.hu
Léon Marchand, Kós Hubert és Betlehem Dávid is rajtkőre áll a Duna Arénában decemberben.
HVG
Még nem döntötte el, hogy pontosan hol, de professzionális karrierbe kezd az olimpiai bajnok ökölvívó.
HVG
Puskás Ferenc csúcsát Luka Modric adta át a múltnak, Nyers Istvánt pedig Lautaro Martínez érte utol.
HVG
Szombaton még Bajnokok Ligája-meccset játszott az elmúlt évek legsikeresebb női kézilabdacsapata.
HVG
Sir Chris Hoy egy interjúban elmondta, hogy az orvosok kettő, legfeljebb négy évet jósolnak neki a negyedik stádiumú rákbetegségének a diagnosztizálása után.
hvg.hu
A New York Liberty hosszabbításban, 67-62-re győzte le a Minnesota Lxnet az utolsó, ötödik meccsen.
HVG
A pályán Norris lett a harmadik, büntetése miatt végül azonban Verstappen állhatott fel a dobogóra Charles Leclerc és Carlos Sainz mellett.
HVG
A DVSC csapatkapitánya azután kelt ki magából, hogy a csapatuk szombaton 0-5-re kikapott a Pakstól.
hvg.hu
Gulácsi Péter vitte a legtöbbre a 2009-ben a korosztályos világbajnokságon harmadik helyen végzett magyar válogatott tagjai közül. Többen bebarangolták a fél világot, de még stabil élvonalbeli játékos sem vált mindenkiből.