Egy budapesti strandnál fogták el az FBI által is körözött veszélyes férfit
A kettős állampolgárságú férfi ügyében 10 ezer dolláros nyomravezetői díjat tűztek ki.
A kettős állampolgárságú férfi ügyében 10 ezer dolláros nyomravezetői díjat tűztek ki.
Takarókkal próbálták eltakarni a mentést a bámészkodóktól. Amikor a beteg meghalt, többen posztolták a közösségi médiában a felvételeket.
Antirasszista aktivisták teszteltek magánstrandokat a francia Riviérán, és a felvételeikből kiderül: nem mindegy, hogy milyen bőrszínnel próbál foglalni az ember napágyat.
A tiltó táblákat szombaton helyezték ki a tó egyik strandján, de állítólag még vasárnap is volt, aki a vízbe merészkedett.
A klímaválság miatt ez egyre gyakoribb jelenség lesz.
A határértéket meghaladó szennyeződést mértek, ezért kell megvédeni a fürdőzők egészségét.
A strandokon dohányzók 30 eurós (12 ezer forintos) pénzbüntetést kaphatnak.
Nem kell messzire menniük a párizsiaknak "nyaralni".
Karcsi, a gólya rendszeresen kirepül a Dunapartra, de a Palatinus Strandot is előszeretettel látogatja.
A vizsgált strandok 85 százaléka felelt meg a minimumfeltételeknek.
Jó hír azoknak, akik a budapesti betonrengetegben próbálják meg túlélni a nyarat. A Római-parton ingyenes lesz a strand.
A vízben elmerült fiatal testét szonárral találták meg.
Egyelőre nem világos, mi okozta a robbanást.
A kiváló vízminőségű fürdőhelyek aránya uniós átlag alatti Magyarországon: míg Európa-szerte 85 százalékos az arány, nálunk nem éri el a 61-et.