#Such György

Such: még semmi nem dőlt el

Such György szerint még semmi nem dőlt el azzal, hogy a Magyar Rádiót felügyelő kuratórium elnöksége keddi ülésén kétharmados többséggel az elnöki mandátumának meghosszabbítására tett javaslatot.


Meghosszabbítanák Such mandátumát

Such György elnöki mandátumának meghosszabbítására tett javaslatot a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének kétharmada kedden - közölte Rangos Katalin, a testület szocialista elnöke



Such: a frekvenciacsere lett volna ésszerű

A Magyar Rádió (MR) által az év elején kért frekvenciacsere lett volna a legracionálisabb döntés - mondta az MTI-nek Such György, a közmédium elnöke szerdán, a két országos kereskedelmi rádiós jogosultság pályázatának lezárulta után.




Nem fogadták el a Magyar Rádió mérlegét

Nem fogadta el a Magyar Rádió (MR) tavalyi mérlegét a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma, amely június 4-én foglalkozik ismét a kérdéssel - közölte a tanácskozás után a testület vezetője.