Czomba: a munkaerő mobilitása a nullához közelít
A magyar munkaerő nem mobil, s a szakképzési idő is túl hosszú - ezekről beszélt Czomba Sándor az InfoRádióban.
A magyar munkaerő nem mobil, s a szakképzési idő is túl hosszú - ezekről beszélt Czomba Sándor az InfoRádióban.
hvg.hu
Első ízben indul Magyarországon fürdővezetői szakemberképzés, a Spa Hungary Holding Zrt. és a gödöllői egyetem által konzorciális együttműködési formában megvalósuló képzése január végén kezdődik – közölte Bártfai Zoltán, az egyetem Gépészmérnöki Karának továbbképzési igazgatója.
MTI
A Mercedes Benz Hungary Kft., Kecskemét Önkormányzata és a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az autóipari szakképzés javítását szolgáló stratégiai együttműködési megállapodást írt alá pénteken Kecskeméten.
MTI
A kormány számszerűsítette azokat a magyar vállalásokat, amelyek az Európa 2020 Stratégia kiemelt céljainak eléréséhez szükségesek - az erről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI
Három évre rövidül a szakiskolai képzés, csökken a gyakorlati órák száma, és nagyobb jelentőségük lesz a külső gyakorlati helyeknek, ha bevezetik az új szakképzési törvényt. Bár a duális rendszerű képzés jobban igazodik majd a munkaerőpiac igényeihez, a szakiskolákban elméleti tantárgyakat oktató tanárok bajba kerülhetnek, sokukra az új rendszerben ugyanis már nem lesz szükség.
unknown
Megállapodást írt alá kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a szakképzési feladatokról csütörtökön Budapesten.
MTI
A szakképzés megreformálásának fontos feladata, hogy a gazdaság szereplőit, elsősorban a Kereskedelmi és Iparkamarát is szorosan bevonják a szakképzés megszervezésébe, irányításába a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért felelős miniszteri biztosa szerint.
MTI
A kormány a 9.évfolyamtól kezdődő hároméves szakiskolai képzési rendszer bevezetését tervezi. Egyszerűsítik a vizsgakövetelményeket, és dolgoznak egy rövid, maximum 3 napos záróvizsga rendszeren, amely kevesebb adminisztrációval és kisebb vizsgaköltséggel járna.
MTI
Szeptemberben már indul az előrehozott szakképzés, de ezzel párhuzamosan működik majd az eredeti, 5-6 éves szakképzési rendszer is.
unknown
Szakképzés fejlesztésére több mint 405 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt oda százkilenc pályázónak a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság.
MTI
A buktatásokról ismét az iskolának kell határoznia, rövidíteni kell a szakképzést, a családi pótlék pedig csak akkor járjon, ha a szülők iskolába járatják gyereküket – mondta ózdi lakossági fórumán Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikus alelnöke.
A következő években is be lehet majd jutni a legtöbb egyetemre középszintű érettségivel. A szakemberek szerint viszont az oktatási rendszer már rég megérett a változásra.
hvg.hu
Határon átnyúló szlovén-magyar szakképzési és felnőttképzési programot valósít meg mintegy 29 millió forint uniós támogatással az Első Magyar-Dán Termelő Iskola Alapítvány, a lendvai Kéttannyelvű Középiskola és Lendvai Népi Egyetem - közölte a termelőiskola programigazgatója szerdán Zalaegerszegen.
hvg.hu
A felsőoktatás ontja a piacképtelen diplomával, elavult tudással rendelkezők tömegét, akikre a pálya vagy az ország elhagyása vár. A fiatalok fejében ott zeng az életen át tartó tanulás eszméje, amit sokszor félreértelmeznek. Az egész életen át tartó tanulás ugyanis nem azonos a formális képzésben eltöltött egyre hosszabb idővel, sem az OKJ bizonyítványok vagy diplomák halmozásával.
unknown
Előrehozott szakképzést javasol az MSZP, hogy a szakiskolákban a szakképzést már a 9. évfolyamon meg lehessen kezdeni - mondta Tatai-Tóth András, a párt oktatási munkacsoportjának vezetője.
MTI
Cs. Kádár Péter hangmérnök-újságíró, a Magyar Rádió volt munkatársa 18 évig maga is oktatott hangmestereket, újságírókat. Oktatásszervezőként is dolgozott, jelenleg hallgatóként vesz részt az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) képzéseinek egyikén. Mint hallgatót és mint szakembert kérdeztük a képzésről.
unknown
Ne tekintsük törvényszerűnek, hogy olvasni-számolni rosszul tudó embereknek nincs munkájuk – hangsúlyozza Köllő János (56 éves) közgazdász. Úgy véli, nem szabad bedőlni a szakképzést követelő vállalatoknak, az elhelyezkedési esélyeket inkább az alapkészségek fejlesztése növelheti.
unknown