Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szakkollégium

hvg.hu Itthon

Orbán volt szakkollégiuma is kiállt a CEU mellett

Szolidaritását fejezte ki nyolc hazai szakkollégium a felsőoktatási törvény módosítási javaslata által érintett Közép-európai Egyetem (CEU) mellett. Az aláírók között van az ELTE Bibó István Szakkollégiumának közössége is - e szervezet tagja volt korábban Orbán Viktor is.

MTI Itthon

Átadták az ország első, roma fiataloknak létrehozott szakkollégiumát

Debrecenben kezdte meg működését az ország első, cigány fiatalok számára létrehozott szakkollégiuma: a Wáli István Református Cigány Szakkollégium a keresztény roma szakkollégiumi hálózat keretében működik - jelentette be Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pénteken a városban.

HVG Itthon

Szakkollégium cigányoknak

Négy egyház állt össze március elején, hogy hálózatként működtesse a szakkollégiumokat: az evangélikus és a görög katolikus mellett a református és a római katolikus.

Leszállította a Honvédségnek az első három gyakorlógépet a már Habony Árpád résztulajdonában álló cseh gyár

Leszállította a Honvédségnek az első három gyakorlógépet a már Habony Árpád résztulajdonában álló cseh gyár

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Nem kelhetünk versenyre Mészárosékkal, de lett két százmilliomosunk - ezek az ötös lottó számai

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Ezek a legjobb és legrosszabb ár-érték arányú villanyautók hatótávjuk szerint

Ezek a legjobb és legrosszabb ár-érték arányú villanyautók hatótávjuk szerint

A magyar Gulag utolsó túlélője a mai napig nem érti, hogy miért tartották fogva

A magyar Gulag utolsó túlélője a mai napig nem érti, hogy miért tartották fogva

Egy kilencéves kislány is meghalhatott Ukrajnában az újabb orosz támadásokban

Egy kilencéves kislány is meghalhatott Ukrajnában az újabb orosz támadásokban

A címlapról ajánljuk