szerző:
hvg.hu

Akkor a kormány nem reagált, de úgy tűnik, mégsem kerülte el a figyelmüket a szakkollégiumi összefogás.

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégium egyik öregdiákja írta meg Facebookon, hogy mennyivel kevesebb támogatást kaptak pont azok a szakkollégiumok, amelyek 2018-ban kiálltak a Közép-Európai Egyetem (CEU) mellett, vette észre az Index.

2018 novemberében tíz szakkollégium közös nyilatkozatott adott ki a CEU védelmében, és hogy az egyetem Budapesten maradjon.

2018-ban ezek a szakkollégiumok még valamennyien egymillió forint feletti támogatást kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a tehetségfejlesztés segítése célját szolgáló Nemzeti Tehetségprogram (NTP) keretében meghirdetett, kifejezetten a magyar nyelvű szakkollégiumok számára általános működést segítő pályázat (NTP-SZKOLL) keretében.

Idén viszont csak azok a szakkollégiumok kaptak egymillió forint alatti összeget, amelyek tagjai voltak a közös nyilatkozatnak.

Csupán két példa: az ELTE Eötvös József Collegium 2018-ban még 3 millió forintos támogatást kapott, idén 700 ezret. A Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégiuma 2018-ban még 2,3 millió forintot kapott, 2019-ben már csupán 700 ezret. 

A 2018-as pályázati eredményeket megtalálja ezen az oldalon, 2019-es eredményeket itt.

Az Index elküldte kérdéseit az Emmi-nek, de a minisztérium egyelőre nem válaszolt a lapnak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megszerezte az olimpiai kvótát a magyar férfi vízilabda-válogatott

Megszerezte az olimpiai kvótát a magyar férfi vízilabda-válogatott

Peter Pomerantsev: Moszkva a dantei Pokol, Putyin pedig maga a hit

Peter Pomerantsev: Moszkva a dantei Pokol, Putyin pedig maga a hit

Kásler felmentette a Szent Margit Kórház főigazgatóját

Kásler felmentette a Szent Margit Kórház főigazgatóját

Hiába lett olcsóbb eurót utalni, az árfolyam miatt egyre több pénz párolog el

Hiába lett olcsóbb eurót utalni, az árfolyam miatt egyre több pénz párolog el

Bajban a világ autóipara, de mit kezd ezzel Magyarország?

Bajban a világ autóipara, de mit kezd ezzel Magyarország?

Visszakapta az ellopott félmillió eurós hegedűjét Lajkó Félix

Visszakapta az ellopott félmillió eurós hegedűjét Lajkó Félix