A BM szerint orvosi kapacitásprobléma miatt szünetel a szülészeti fekvőbeteg-ellátás Keszthelyen
A Belügyminisztérium szerint a szülészeten a szakdolgozói létszám biztosított.
A Belügyminisztérium szerint a szülészeten a szakdolgozói létszám biztosított.
Az előbbiek összecserélték a folyadékokat, az utóbbi pedig elhallgatta, mi történt.
Amikor a beutaló háziorvos neve ismerősen csengett a szakorvosnak, a betegek szinte minden szempontból jobbra értékelték szakorvosi ellátásukat - ezt állapították meg kutatásuk nyomán a Harvard Medical School szakemberei.
Szakorvoshiány miatt a betegeket és a kismamákat januártól Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányítják.
A gyanúsítottak a rendőrség szerint közel 200 millió forinttal károsították meg az államot.
Kórházi és külső, vállalkozó orvosokat is bevonnak, de még így is lehetnek napok a szabadságok idején, amelyeken nem sikerül biztosítani az ügyeletet.
Az egészségügyi minisztériumhoz tartozó Egészségpolitikai Intézet adatai szerint Szlovákiában jelenleg 3500 orvosra lenne szükség. További 2000 orvos nyugdíjas korban van – foglalta össze a bumm.sk
Ma Magyarországon 17 ezer felnőttre jut egy állami intézményben dolgozó pszichiáter, a gyerekek esetében viszont még ennél is riasztóbb a helyzet.
A lépés miatt biztosan nehezebb lesz megszervezni a munkát az előre fixált műtéteknél, emiatt a várólisták is hosszabbodnak.
Aki teheti, nem áll be az állami rendelőkben feltorlódott hosszú sorokba, inkább igénybe veszi a fizetős egészségügyi ellátást. „De mi kerül ezen ennyibe?” – kérdezhetik az „ingyeneshez” szokott betegek a számlák láttán.
Novembertől csak az kap hagyományos, papír alapú receptet az orvosától, aki kéri. Egyébként elektronikusat állítanak majd ki.
Próbaüzemre kapcsolt az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt). A páciensek már most meghatározhatják, kik és milyen egészségügyi adataikba tekinthetnek bele.
A Haszon magazin összeállította a legjobb magyarországi orvosok 100-as listáját a szakmabeliek véleménye alapján. Itt van néhány területről a legjobb 5-5!
A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete azt vizsgálná, milyen mértékben sérül 10 éven belül az egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzáférés.