Tetten érték, hogy hogyan múlik most pontosan
Az amerikai kutató maga is éppen szakításon esett át.
Az amerikai kutató maga is éppen szakításon esett át.
A szakítás igazán kínos feladatát vállalja magára egy kanadai testvérpár új weboldala.
A közösségi szolgáltatások használatával jár, hogy idővel olyanok ismerősök is felbukkannak a digitális életterünkben, akiket nem szeretnénk. Ezen próbál most változtatni a Facebook.
Egy párkapcsolatokkal foglalkozó amerikai pszichológus gyűjtötte össze a blogján azokat a hibákat, amelyeket sűrűn elkövetnek az emberek szakítás után, pedig nem kellene.
Egy kanadai férfi a szakítás után sem hagyta kárba veszni a volt barátnőjével közösen lefoglalt háromhetes világkörüli utat, inkább azonos nevű nőt keresett magának útitársul.
Különös erkélyjelenet zajlott le a Madách téren, mikor egy felháborodott lakó óriáslepedőt feszített ki, hogy nem mindennapi módon közölje párjával, itt a vége. Erősen gyanús, hogy vírusmarketingről van szó.
Milyen gondolatokon, megfigyeléseken keresztül jut el valaki a váláshoz vagy a szakításhoz? Egy amerikai magazin arról kérdezte olvasóit, melyik volt az a bizonyos döntő pillanat, amikor úgy érezték, véget kell vetni kapcsolatuknak. Nem felsorolást kértek, hanem egyetlen árulkodó jelet. Most bemutatjuk a tíz leggyakoribb választ.
Bár a sajtó hónapok óta az eljegyzés időpontját találgatja, kedden szakított egymással Harry herceg és Cressida Bonas. Az okokról megoszlanak a vélemények.
Bármilyen meglepő, még olyasvalami is szezonális lehet, mint a szakítás.
A rendőrök szeme láttára kidobta három gyerekét az ablakon egy 30 éves férfi Németországban, majd utánuk ugrott. Az eset hátterében valószínűleg az áll, hogy szakított vele a barátnője.
Szakított Liptai Claudia a nála 14 évvel fiatalabb Szabó Benjáminnal – számolt be a Bors. A műsorvezető szerint nem a korkülönbség, hanem az egymásétól teljesen eltérő érdeklődési kör miatt szakítottak.
Két év után szakított Eva Mendes és Ryan Gosling – írja az OK! magazinra hivatkozva a Hollywood Life weboldal.
Szakított az X-faktorban feltűnt énekesnő, Csobot Adél és az RTL Klub műsorvezetője, Istenes Bence, a pár már külön is költözött – írja a Bors. Csobot Adél, aki a jelenlegi X-faktor évadban az After X adásában vállalt műsorvezetői szerepet, a munkát is lemondta.
Détár Enikő mindkét szerepét lemondta a színházban, ahol férje, Rékasi Károly és annak új szerelme egymásra talált.
Véget ért Schmuck Andor kapcsolata: ezt a 45 éves politikus 21 éves barátnője jelentette be a Facebookon. „Másfél év boldogság után elengedtük egymás kezét, de nem tévesztjük egymást szem elől" – fogalmazott.
Lefújták az esküvőt az Éjjel-nappal Budapest sztárjai, pedig alig három hónapja még arról szóltak a hírek, hogy Kovács Bettina Dóra, a sorozat Zsófija heteken belül örök hűséget fogad szerelmének, Király Péternek, aki a sorozatban Gábort alakítja – írja a Blikk.
A közösségi média egyrészt megkönnyíti és felgyorsítja a kapcsolatteremtést, másrészt ugyanígy elősegíti, de meg is bonyolítja a szakítást. Kutatások szerint tízből nyolc váláshoz köze van a Facebooknak.
Ha szakítás után van, csalódott, szomorú, de a fizetése legalább időben megérkezett, utazzon el. A BBC öt úti célt ajánl biztos megoldásként. Ha más nem, álmodozásra kiváló.
Mario Balotelli vasárnap már nem a barátnőjével ünnepelte a Catania elleni győzelmet – írja a Bors.
Szakított párjával a világhírű magyar modell, Palvin Barbara – olvasható a Velveten.