szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Détár Enikő mindkét szerepét lemondta a színházban, ahol férje, Rékasi Károly és annak új szerelme egymásra talált.

A színésznő, akit nemrég hagyott ott végleg Rékasi Károly, visszamondta mindkét szerepét a József Attila Színházban – írta a Blikk szerdán.

A Hattyúdal című darabban Rékasival együtt játszott volna, a Munkácsy életéről szóló, még a próbák fázisnál tartó darabban nem, de azt is lemondta. Mivel a tavaly bemutatott Rózsák háborúja már lekerült a színről, Détár Enikőnek lényegében nem kell betennie a lábát a színházba, ahol férje és annak új élettársa, Pikali Gerda egymásra talált. Détár bement, és el is köszönt mindenkitől a színházban.

Nemcsák Károly, a színház igazgatója megerősítette a hírt, de azt mondta, az okokat nem tudja, és magánéleti kérdésekbe nem folyik bele. A Munká­csy, a festőfejedelemben Balog­h Anna, a Hattyúdalban Jakus Szilvia veszi át Détár szerepét.

Maga a színésznő a lapnak nem nyilatkozott.

Rékasi Károly a múlt héten jelentette be, hogy végleg elhagyja Détár Enikőt, és összeköltözik új szerelmével.

Nyolcvanéves Keith Jarrett, akinek a koncertjein köhögni sem lehet

Nyolcvanéves Keith Jarrett, akinek a koncertjein köhögni sem lehet

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Háttérzene szól ott, ahol dolgozik? Na, az baj lehet

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin