#Szanyi Tibor

Schmitteztek és magukat kritizálták zárt ajtó mögött a szocialisták - galéria

Schmitt Pálról is elfogadtak egy határozatot a szocialisták, akik egész napos, zárt kongresszuson választották meg a párt régi-új vezetőit. Mesterházy Attila kétharmaddal verte kihívóját, Szanyi Tibort, aki szerint vezérelvűség uralkodik az MSZP-ben. Mesterházy Attila megválasztása után arról beszélt, amíg két éve sokan azt mondták, hogy az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, azoknak van igazuk, akik szerint a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben.



Szanyi szerint Mesterházy vezérelvű

Az MSZP-n belüli változásokat sürget, így a szerinte sok kárt okozó vezérelvűség megszüntetését várja a szocialista párt elnöki tisztségéért Mesterházy Attila kihívójaként induló Szanyi Tibor.


"Történelmi" alkalomra gyűltek össze a szocialisták

Szombat délelőtt megkezdődött az MSZP kongresszusa a budapesti SYMA-csarnokban, a csaknem négyszáz küldött zárt ülésen választja meg a szocialista párt tisztségviselőit. A tanácskozásra várhatóan csak délután, a megválasztott elnök beszédének idejére engedik be az újságírókat.


Szanyi: fel kell számolni Gyurcsány és Hagyó örökségét

Szanyi Tibor szétválasztaná a pártelnöki és a frakcióvezetői posztot az MSZP-ben. A politikus, Mesterházy Attila kihívója a szocialista párt elnöki tisztéért, az MTI-nek adott interjúban azt mondta: a pártvezetés magát ámítja, amikor azt hirdeti, hogy jó úton halad a választási siker felé. Szerinte viszont az MSZP szavazatszerző képessége ma a Jobbikétól is elmarad, és bár a 2014-es választásokat az egyéni választókerületekben kell megnyerni, a szocialisták a 106 körzetből ma csak egy-kettőben győznének. Úgy véli, vezetésével tudnának ezen változtatni.


Szanyi előzékeny Herczog Edittel

A jövő szombati tisztújító kongresszus előkészületeiről tájékoztatja ma Mesterházy Attila pártelnök az MSZP választmányát. Az elnöki posztra ketten pályáznak, a két alelnöki helyre pedig hárman. Szanyi Tibor azt szeretné, ha egyikük egy nő lenne.


Kovács László már nem kell az MSZP-nek

Nem kapta meg a küldöttek egyharmadának a támogatását Kovács László, az MSZP alelnöke, volt pártelnök és uniós biztos. Így a következő tisztújításon semmilyen tisztséget nem kaphat a pártban. Nem kapott kellő támogatást Havas Szófia, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának tagja sem, pedig elnökhelyettesi posztra pályázott volna. Az elnökségi tagságra jelöltek közül tízen nem kaptak elég támogatást vagy visszaléptek.


"Aki cigányozik vagy zsidózik, azt fejbe vágják" - Szanyi az MSZP megújításáról

Ígéri, ha ő lesz az MSZP új elnöke, a párt nem fog belefulladni az unalomba: újraírnák a párt 20 éves történetét, egyik rendezvény követné a másikat, régi baloldali hagyományokat élesztene fel. Azt mondja, össze tudna hozni egy Békemenet nagyságú tüntetést, mert egy ilyen tömegdemonstráció csak szervezés és pénz kérdése, nem ezen múlik, ki győz 2014-ben. Viszont a Jobbiktól komolyan tart, mert szerinte a radikális párt olyan szavazatszerző erővel rendelkezik, amivel a Fidesz már nem, a gödörből kimászó MSZP még nem. Interjú Szanyi Tiborral, az MSZP elnöki posztjára pályázó "XIII. kerületi vagabunddal".



Háromlábú, mégsem puccs: profilt vált az MSZP

A "negyvenes-ötvenes, aktív középgeneráció" támogatásának megszerzése a cél, azoké, akik az elmúlt időszak veszteseinek érzik magukat, ezért a "rárepülés" a szociális témákra, az éhségmenetre, a mindennapi szegénységre - állítják a hvg.hu-nak szocialista politikusok.


Lázár ajánlata: nem bízik az ellenzék a Fideszben

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Népszabadságnak adott interjújában bejelentette: a Fidesz elnöksége úgy döntött, a hátralévő kétharmados törvények közül a legérzékenyebb kérdésekben ötpárti egyeztetést kezdeményeznek. Az ellenzéki pártok elmennek ugyan az egyeztetésre, de nem bíznak a Fideszben és abban, hogy a véleményüket figyelembe is veszik.




Mocorognak a szocialisták: ki lesz a párt 1. számú aktivistája?

Teljesen új rendszerben folyik az MSZP-ben a tisztújítás, valószínűleg valamennyi posztra több jelöltet állítanak. – Nyílt verseny lesz, ez is megkülönbözteti a pártot a Fidesztől a „húsz éve bebetonozott elnökével” – mondta lapunknak Botka László. Várhatóan számos új arc tűnik fel a párt országos vezetésében.