#szavazás

Timosenko vezeti az ukrán Egyesült Ellenzék választási listáját
 

Timosenko vezeti az ukrán Egyesült Ellenzék választási listáját

Ukrajnában hivatalosan is megkezdődött hétfőn a parlamenti választási kampány – a törvények szerint 90 napig tart, a voksolás pedig október 28-án lesz. Vegyes rendszerű választások lesznek, 225 képviselő pártlistáról, ugyanennyi pedig egyéni jelöltként kerülhet a törvényhozásba. A jelöltállítást augusztus 9-ig kell befejezni, az indulók regisztrálása augusztus 20-án zárul a központi választási bizottságnál.

MTI MTI



Index: az NFM miatt szavazták le a dugódíjat
 

Index: az NFM miatt szavazták le a dugódíjat

Az Index szerint a dugódíjról szóló indítványt azért szavazták le a Fidesz és a KDNP képviselői pénteken, mert egy korábbi alkotmánybírósági döntés alapján aggályokat fogalmazott meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a dugódíj jelenlegi koncepciójával szemben.

MTI MTI

A jegybanktörvény módosításáról is szavaz majd a Ház
 

A jegybanktörvény módosításáról is szavaz majd a Ház

Az Országgyűlés hétfőn és kedden, illetve pénteken ülésezik a jövő héten. A képviselők a hét első napján dönthetnek az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról, a nyugdíjak adómentességének megőrzéséről, valamint a vörös csillag nyilvános viselésének további tiltásáról, míg a hétvége előtt a jegybanktörvénynek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdéséhez szükséges módosításáról is zárószavazás várható.

MTI MTI

Elnököt választanak Egyiptomban
 

Elnököt választanak Egyiptomban

Egyiptomban szerda reggel 8 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, megkezdődött az elnökválasztás. A szavazásra jogosultak 15 hónappal Hoszni Mubarak elnök bukása után választhatják meg a 82 milliós észak-afrikai ország új államfőjét.

MTI MTI

Kiesett versenyzőre szavaztattak a Megasztárban
 

Kiesett versenyzőre szavaztattak a Megasztárban

Egy korábbi szavazásra buzdító spotot játszott be a TV2 a legutóbbi Megasztárt megelőző reklámszünetben. A csatorna nem sokkal a tévedés után hivatalos közleményt adott ki - olvasható a Hír24 honlapján.

hvg.hu hvg.hu




Lázár nem szavazott Schmittről
 

Lázár nem szavazott Schmittről

Lázár János és Mesterházy Attila bár jelen volt, mégsem nyomott gombot Schmitt Pál lemondásáról a parlamenti szavazáson, Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Kövér László pedig igennel szavazott. Matolcsy nem is volt jelen a döntéshozatalkor.

hvg.hu hvg.hu




NGM: ott volt Matolcsy az Ecofin január 24-i ülésén
 

NGM: ott volt Matolcsy az Ecofin január 24-i ülésén

Nem volt szavazás az Európai Unió gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsában január 24-én a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárással kapcsolatban. A tanács, vagyis az Ecofin belső szabályzata szerint nem lehet szavazást kérni egy adott kérdésben, ha ahhoz az érintetten kívül más országtól nem szólnak hozzá – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői közleményében.

hvg.hu hvg.hu

Megkezdődött az elnökválasztás Oroszországban
 

Megkezdődött az elnökválasztás Oroszországban

Oroszországban hat évre választanak elnököt vasárnap. Moszkvában közép-európai idő szerint reggel öt órakor nyitották ki a szavazóhelyiségeket, miközben az ország távol-keleti vidékein ekkor már záráshoz készülődtek.

MTI MTI

Megszavazta a görög parlament az adósságleírást
 

Megszavazta a görög parlament az adósságleírást

A görög parlament csütörtökön elfogadta a magánhitelezők adósságleírását. A most elfogadott törvény megnyitja az utat a kötvénycserére, amellyel körülbelül 107 milliárd eurót törölnek el a magánhitelezők kezében levő görög adósságból.

MTI MTI

Ezért kap valaki közülük Oscart - nézze meg és szavazzon!
 

Ezért kap valaki közülük Oscart - nézze meg és szavazzon!

Mi a közös a kisfiús mosolyú George Clooney-ban, a még mindig sármos Brad Pittben, az ezerarcú Gary Oldmanben, az egyébként jó svádájú Jean Dujardinben és a szappanoperákban is feltűnő Demián Bichirben? Mind az öten Oscar-esélyesek. Sorozatunk első részében a legjobb férfi színész kategória jelöltjeit vesszük számba.

hvg.hu hvg.hu

Így nézhetnek ki az új debreceni villamosok
 

Így nézhetnek ki az új debreceni villamosok

Szavazást indítottak Debrecenben arról, milyen mintázatuk legyen az új villamosoknak. Három változat közül lehet választani: a színek mindegyiken ugyanazok, a jármű elejére képzelt mintában van csupán eltérés.

dehir.hu dehir.hu

Leszavazták Simorékat az új MT-tagok
 

Leszavazták Simorékat az új MT-tagok

A jegybank elnöke és két alelnöke az alapkamat 50 bázispontos emelésére szavazott a monetáris tanács legutóbbi ülésén, de a négy külső tag a 7 százalékos alapkamat tartására voksolt, így az továbbra is 7 százalék maradt - áll a Magyar Nemzeti Bank Monetáris tanácsának január 24-i üléséről készült, szerdán közölt jegyzőkönyvben.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI