#szekszárd

Róka fogta csuka az ajánlóíveknél Tolna megyében
 

Róka fogta csuka az ajánlóíveknél Tolna megyében

Újabb botrányos pártajánlássztori: megfélemlítették a Tolna megyei 1. választókerületi bizottság tagjait, ráadásul a pártdelegáltak nélkül hitelesítették három párt jelöltjeinek ajánlásait. A pártdelegáltak nem nézhették meg az aláíróíveket, az NVI szerint ez így rendben is van. Tehettek volna feljelentést, és akkor a rendőrség ellenőrizte volna az íveket – de mire alapozva, ha nem láthatták azokat?

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid





Bor, ritmus és a torkos panda
 

Bor, ritmus és a torkos panda

„A Rádióról huszonnégyben feljegyezhették/ Hogy az Állatkertből sugározta az első koncertjét/ És a lemezgyártók átkozták a konkurenciát/ Mely profit nélkül árulta a Kék rapszódiát”.

hvg.hu hvg.hu




Katonai képzést indítanak Simicskóék – gyerekeknek
 

Katonai képzést indítanak Simicskóék – gyerekeknek

Egy budapesti és egy szekszárdi iskolában indítják el ősszel a "honvédelmi kadétképzést". A minisztérium szerint "a fiatalság honvédelmi nevelése olyan közös cél, melynek érdekében a tanároknak, a diákoknak és a katonáknak össze kell fogniuk". A képzésen emelt szintű fizikai felkészítésben, önvédelmi képzésben, lövészetoktatásban vehetnek részt a gyerekek.

MTI MTI