Fiataloknak is adták a drogot: dílerek buktak le Szentendrén
Előzetes letartóztatásba került két szentendrei, illetve pilisszentkereszti fiatalembert, akiket kábítószer terjesztésével gyanúsítanak.
Előzetes letartóztatásba került két szentendrei, illetve pilisszentkereszti fiatalembert, akiket kábítószer terjesztésével gyanúsítanak.
HavariaPress
Lezárták a 11-es főút Budapestről Leányfalu irányába tartó fél pályáját Szentendre belterületén egy szakaszon, közúti baleset miatt - mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese.
MTI
Súlyos sérüléseket szenvedett egy 80 éves férfi, akit egy teherautó gázolt el hétfőn kora délután Szentendre belterületén - közölte a rendőrség és a mentőszolgálat az MTI-vel.
MTI
A lángos – talán ez az utolsó, ami megmaradt Szentendrén az 1960-as évekből. Legalábbis ez az egyetlen olyan kiállítási tárgy a Szentendre a Kádár-korban című tárlaton – az egykori kerthelyiségek átmentett fémasztalán árválkodva –, amely ma is fellelhető a kisvárosban.
HVG
Önöknek mi jut eszébe arról a szóról, hogy gyémánt? És vajon mire gondol elsőre a gyémántcsiszoló, ha meghallja ugyanezt a szót?
Egy autó és egy motoros karambolozott, a motoros súlyosan megsérült.
FH
FH
Hírszerző
Szombaton ünnepélyes alapkőfelvétellel búcsúztatják Szentendre régi Fő terét. A felújítási projekt keretében megszépül a történelmi belváros, új szárnnyal bővül a MűvészetMalom, és műemlék épületek kapnak új funkciót a rekonstrukció után – részletezte Dietz Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP).
MTI
Szerdától kapnának meleg ételt a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium tanulói, akkor kezdi meg a szolgáltatást egy helyi konyha - közölte Kerezsi Csaba igazgató.
MTI
Tűz ütött ki szerda délután egy szentendrei élelmiszer-áruházban, egy ember füstmérgezést szenvedett - közölte a helyi tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
MTI
Jobbikos és fideszes képviselők fogtak össze Szentendrén, hogy a tulajdonukban álló külkerületi telkeket belterületté minősítsék, és így több tízmillió forintos haszonra tegyenek szert – közölte az Index.
hvg.hu
Két autó karambolozott hétfőn kora este, Szentendrén. Az egyik kocsiban három gyerek is utazott, ők azonban nem sérültek meg.
FH
FH
Hírszerző
Többszöri fúrási kísérlet után mintegy hatvanfokos termálvizet találtak 1800 méter mélységben Szentendre északi részén – közölte a fúrás helyszínén tartott sajtótájékoztatóján kedd délelőtt Dietz Ferenc (Fidesz) polgármester.
MTI
Magyarország ad otthont annak a NATO-tanfolyamnak, amelyen a házi készítésű robbanószerkezetek elleni tevékenység átfogó módszertanát oktatják iraki hallgatóknak. A 22 hallgató két hét alatt szerzi meg a képesítést a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisán Szentendrén. Az oktatásba a honvédség szakemberei is bekapcsolódtak.
MTI
Föld omlott egy munkagödörben dolgozó 14 éves fiúra péntek reggel Szentendrén - közölte a helyi tűzoltóság. A sérültet a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházba szállították, állapota az első vizsgálatok szerint nem életveszélyes.
MTI
Nem kímélte a vihar a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot sem: tetőket rongált meg és fákat döntött ki az erős szél. Kilépett medréből a Sztaravoda-patak maga alá temetve néhány átjárót és a Skanzenvasút töltésének egy szakaszát.
hvg.hu
Vízműveseknek adták ki magukat és csatornaellenőrzésre hivatkozva próbáltak meg bejutni sárga egyenruhát viselő ismeretlenek néhány szentendrei otthonba - mondta a Duna-menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. titkársági osztályának vezetője.
MTI
Közösség elleni izgatás miatt tett feljelentést a Jobbik szentendrei elnöke, Filó András ellen a Szentendrei Városi Ügyészségen egy magánszemély - értesült a Népszava.
MTI
A kiépítés méretétől függően 300 és 695 millió forint közé becsüli Szentendre Város Önkormányzata az új köztemető építési koncessziós díját - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
hvg.hu
Miután kidöntött egy kerítést és felborult az autójuk, elmenekült a helyszínről a kocsiban ülő fiú és lány Szentendrén, a 11-es főúton csütörtök este - mondta Benke Donát, a szentendrei tűzoltóság szóvivője az MTI-nek.
hvg.hu
Egy földbe elásott nagy értékű autót találtak rendőrök szerda délután Szentendrén a Lupa tó és a 11-es út között; a még 2007-ben ellopott járművet a tűzoltók segítségével szabadították ki.
hvg.hu