Fél éve nem volt telitalálat, négymilliárd forintnál jár az ötös lottó főnyereménye
Tavaly nyár óta halmozódik a főnyeremény.
Tavaly nyár óta halmozódik a főnyeremény.
Ha egyben kéri az összeget, akkor annyi pénzt vihet haza, amennyit Mészáros Lőrinc vagyona hízott 2023-ban.
Hétfőtől nem lehet fogadni, a felhasználók december 4-ig tudnak bejelentkezni a fiókjukba.
Minden idők legtöbb kifizetett nyereményét regisztrálta a Szerencsejáték Zrt. a szombati válogatott meccs után.
Mutatjuk a nyertes számokat.
Az összeset senki sem tippelte meg jól.
Hét győri munkás nyerte meg közösen az első budai kétszobás lakást, amit a lakáslottón kisorsoltak 1957-ben, majd a következő 16 évben még 504 másik lakás talált gazdára – sokan vagy gyorsan eladták az ingatlant, vagy albérlőket fogadtak. A most 50 év szünet után újra meghirdetett sorsolás csak nyomokban fog hasonlítani a Kádár-korszak lakáslottójára, de a marketingértéke így is nagy lehet.
Úgy tűnik, a magyarok felélték, amit a spájzban tároltak, így kénytelenek voltak többet vásárolni a boltokban, minimálisan növelve a kiskereskedelmi forgalmat júniusban az előző hónaphoz képest. A bővülés feltehetően úgy is folytatódni fog, hogy a hónap első napján ránk köszöntött az árstopok nélküli világ. Ha az árstopok meg is szűntek, az új rezsicsökkentést már tervezi a kormány. De nem áll meg itt, mer nagyot álmodni: 2030-ra a forintban számolt GDP megduplázását szeretné elérni. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Újabb kapukat zárt be a külföldi szerencsejáték-szervező cégek előtt az állam, ám a szabályok egyelőre kicselezhetők. A Fidesz-kormány továbbra is inkább a profitszerzésre koncentrál a játékosok védelme helyett.
A Twitter névvel nem volt baj.
A szerencsés nyertes 1,7 milliárd forinttal lett gazdagabb.
A tiltást javasló parlamenti bizottság szerint ezzel lehetne felvenni a küzdelmet a szerencsejáték-függőség ellen.
Telitalálatos nem volt, ellenben 19-en nyertek 732 ezer forintot.
Ön mennyit szán idén a nyaralásra? És miután megnézte a számokat?
Mind az öt számot senki sem találta el.