Matolcsy és Szili komoly eszmecserét folytattak
Bejutott Matolcsy György jegybankelnökhöz Szili Katalin, aki jelenleg a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt vezetője.
Bejutott Matolcsy György jegybankelnökhöz Szili Katalin, aki jelenleg a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt vezetője.
MTI
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt, Szili Katalin pártja megtartatná a 16 százalékos adókulcsot, a legalacsonyabb jövedelműek öt százalékkal adóznának, míg a tehetősebbeknek 20 százalékos kulcsot vezetnének be.
MTI
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt garantált nyugdíjakat akar, megoldaná a devizahitelesek problémáját és erősítené a civil demokráciát.
MTI
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) elnöke, Szili Katalin pénteken sajtótájékoztatót tartott, amelyen bemutatta pártja 12 pontját.
MTI
És akkor Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó.
-W-
Szili Katalin szerint a baloldali összefogás fél a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárttól (KTI) és annak programjától.
MTI
Rendkívüli parlamenti nap összehívását kezdeményezi a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása érdekében.
MTI
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt párturalom helyett civil demokráciát szeretne Magyarországon – mondta Szili Katalin, a szervezet elnöke pénteken Miskolcon.
MTI
A társadalmi igazságosság világnapja alkalmából petíciót adott át csütörtökön Szili Katalin, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) elnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, amelyben párbeszédkészséget, méltányosságot követelnek a kormányfőtől.
MTI
Kampánynyitó rendezvényt tartott szombaton a Szili Katalin vezette Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI), amelyen a volt szocialista politikus azt mondta, hogy ő 15 százalékos választási eredménnyel volna elégedett.
MTI
Szili Katalin, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt elnöke vasárnap Gödön bemutatta a szervezet Pest megyében induló jelöltjeit.
MTI
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) parlamenti írásbeli kérdésben sürgeti Pintér Sándor belügyminisztert az őszödi beszéd kiszivárogtatási körülményeinek tisztázására - közölte Ivády Gábor, a Szili Katalin volt házelnök által vezetett szervezet politikusa, független országgyűlési képviselő, aki hétfőn terjeszti a tárcavezető elé kérdéseit.
MTI
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI) pénteken bemutatta tizennyolc fővárosi jelölt aspiránsát, akiket a budapesti választókörzetekben kíván indítani az áprilisi országgyűlési választáson.
MTI
Ivády Gábor, aki most Szili Katalin pártjában politizál, azt mondta: a Szolidaritás eljátszotta a hitelét amikor összeállt a Demokratikus Koalícióval.
MTI
Újabb négy jelölőszervezetet vett nyilvántartásba hétfőn a Nemzeti Választási Bizottság. Formai hibák miatt viszont visszautasították az EGYIKSEM elnevezésű jelölőszervezet nyilvántartásba vételét.
MTI
Tisztázni kell a választás részletes szabályait, hiszen ennek hiányában később megkérdőjelezhető lesz a szavazás tisztasága - mondta Szili Katalin, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) elnöke.
MTI
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártba most már 25 civil szervezet és kis párt tartozik.
MTI
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) szerint nem feleltek meg a jogszabályoknak a devizahitelek, ezért azt várják a kormánytól, hogy állapítsa meg a hibás gyakorlat felelőseit és indítson közérdekű keresetet az adósok védelme érdekében.
MTI
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért szerint nem blöff a programjukban is szereplő feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése, amely lehetőséget biztosítana Magyarországnak az európai trendekhez történő felzárkózáshoz. Erről Szili Katalin, a párt elnöke, független országgyűlési képviselő beszélt hétfőn újságíróknak, Budapesten. A volt házelnök emlékeztetett, hogy kedden zárul a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésére irányuló európai aláírás-gyűjtési kezdeményezés.
MTI
A "halasi csipkéhez hasonló tisztasággal, finomsággal és eleganciával" az igazságosság, a párbeszéd és a szolidaritás szellemében kíván új színt vinni a politikába a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt – ezt mondta a szervezet elnöke kedden, Kiskunhalason.
MTI