#Szíria

A szíriai ellenzéknél is lehet ideggáz

Az amerikai hírszerzés egy titkos dokumentuma szerint a szíriai kormányzat ellen harcoló szélsőséges szunnita an-Núszra Front rendelkezik vegyi fegyverrel, tavasszal például a török biztonsági szervek szarint találtak e szervezet tagjainál - állítja a WND amerikai hírportál.





Szíria: a NATO-nak meg kell védenie Törökországot a parancsnok szerint

A szíriai konfliktus kezelésében a NATO-nak az a feladata, hogy megvédje szövetségesét, Törökországot – mondta Philip Breedlove vezérezredes, a NATO szövetséges erők európai főparancsnoka pénteken az MTI-nek adott interjúban. Az amerikai vezérezredes részt vesz a NATO legmagasabb szintű katonai szervezetének, a Katonai Bizottságnak a háromnapos budapesti ülésén.



ENSZ: háborús bűnöket követnek el a szír kórházakban

A szíriai kormánycsapatok rendszeresen lövik a lázadók által ellenőrzött területeken lévő kórházakat, hogy megakadályozzák a beteg, vagy sebesült emberek orvosi ellátását, márpedig ez háborús bűncselekménynek számít - közölték pénteken ENSZ-ellenőrök.


Megvan az ENSZ-jelentés a szíriai gáztámadásról

Elkészült az ENSZ vegyifegyver-ellenőreinek szíriai jelentése, amelyet még a hétvégén eljuttatnak a világszervezet főtitkárához – jelentette be pénteken Ake Sellström professzor, a szakértői csoport vezetője, anélkül, hogy ismertette volna a dokumentum tartalmát.







WSJ: egy titkos csapat "szétszórja" Szíriában a vegyifegyver-készleteket

Egy titkos szíriai katonai egység "szétszórja" az országban a vegyifegyver-készleteket: mintegy ötven különböző helyre szállítja a mérges gázokat, hogy nehezebb legyen őket ellenőrzés alatt tartani – írta pénteken a The Wall Street Journal című amerikai napilap washingtoni és közel-keleti forrásokra hivatkozva.


Készenlétben vannak az amerikai hadihajók

A Szíria térségben lévő amerikai hadihajók felkészültek bármilyen katonai vonatkozású fejlemény kezelésére a közel-keleti országgal kapcsolatban – közölte csütörtökön a Pentagon szóvivője.


Az USA megsimogatta Magyarország buksiját

Magyarország tavaly decemberben elsőként szakított meg minden kapcsolatot Aszad rezsimjével a közép-európai térségből, ezzel pedig elsőként állt ki politikai deklarációval az Egyesült Államok mellett, amelyet Takács Szabolcs helyettes államtitkár szerint az USA nagyra értékel.


Aszad időt húz, Kerry nem engedi

John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön elutasította Bassár el-Aszad szíriai elnöknek azt a felvetését, miszerint kormányzata egy hónappal azután kezdi meg az adatok átadását az ország vegyi fegyvereiről, hogy aláírta a csatlakozást az ezeket az eszközöket betiltó nemzetközi egyezményhez.


Folyik a vér Szíriában

A kormányerők összecsaptak a felkelőkkel egy Damaszkusz környéki keresztény faluban, legalább nyegyvennyolcan meghaltak.



Szíria: Aszad is megerősítette a vegyi fegyverek átadását

Szíria nemzetközi ellenőrzés alá helyezi vegyi fegyvereit, de a döntést nem az amerikai katonai fenyegetés, hanem Oroszország javaslata befolyásolta – erősítette meg Bassár el-Aszad szíriai elnök az orosz Rosszija 24 állami hírtelevíziónak adott interjújában csütörtökön.