Oroszország: Szíria engedje elpusztítani vegyifegyver-készletét!
Oroszország arra kéri Szíriát, hogy helyezze nemzetközi ellenőrzés alá a vegyi fegyvereit, hogy megsemmisíthessék.
Oroszország arra kéri Szíriát, hogy helyezze nemzetközi ellenőrzés alá a vegyi fegyvereit, hogy megsemmisíthessék.
hvg.hu
Románia csatlakozott a Szíriával szemben "erőteljes nemzetközi választ követelő" nyilatkozathoz, amelyet a G20-ak szentpétervári csúcstalálkozóján részt vevő 11 ország fogadott el pénteken - jelentette be hétfőn Traian Basescu román államfő.
MTI
Bassár el-Aszad szíriai elnök óva intette hétfőn az Egyesült Államokat attól, hogy katonai támadást intézzen országa ellen, és figyelmeztette, ha mégis így tenne, akkor "készüljön fel mindenre".
MTI
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa óva intette hétfőn a nemzetközi közösséget egy esetleges szíriai katonai beavatkozástól, mondván, az "lángba boríthatja" az egész térséget, és még több halotthoz és nyomorhoz vezethet.
MTI
Szíria elkerülheti a katonai csapást, ha rövid időn belül átadja teljes vegyifegyver-készletét – mondta hétfőn Londonban az amerikai külügyminiszter. John Kerry William Hague brit külügyminiszterrel tárgyalt, és a megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón azt mondta: nem számít arra, hogy a szíriai elnök ezt megteszi.
MTI
Nincs alternatívája a válság békés rendezésének Szíriában, különösen nem katonai intervenció útján – jelentette ki hétfőn Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szíriai kollégájával, Valíd Moallemmel folytatott tárgyalásokon.
MTI
Bassár el-Aszad szíriai elnök hálás Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a szíriai rendezéssel kapcsolatos álláspontjáért – közölte hétfőn Moszkvában Valíd Moallem szíriai külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.
MTI
Váltságdíj ellenében szabadon engedtek a szíriai felkelők egy olasz újságírót és egy belga arabkutatót, akiket áprilisban raboltak el.
MTI
Akár csapást mér az USA Szíriára a vegyi fegyverek bevetése miatt, akár nem, a konfliktus elkerülhetetlenül továbbfajul. A polgárháború nemcsak a térséget lobbanthatja lángra, de a nagyhatalmak kapcsolatát is mételyezi.
A szíriai felkelők elfoglalták a keresztények lakta Maalúla települést.
MTI
Akbar Hásemi Rafszandzsáni volt iráni államfő tagadta szombaton a neki tulajdonított szavakat, amelyekkel állítólag elítélte vegyi fegyverek bevetését "a szíriai hatalom által" saját népe ellen.
MTI
Az USA és Franciaország megerősítette azt a szándékát, hogy közösen lépjen fel Szíria ellen - jelentette be a két ország külügyminisztere Párizsban. Barack Obama még nem döntött, hogy megvárja-e az ENSZ-szakértői jelentést a katonai csapással.
MTI
Tüzérségi és aknatűz zúdult a Damaszkusztól délre fekvő Moldohíja mezőgazdasági területre, 14 felkelő, egy gyermek és egy másik civil halálát okozva - jelentették emberi jogi megfigyelők.
MTI
A népirtás és az emberi jogok súlyos megsértései, amelyekkel a szíriai népnek szembe kell néznie, azonnali beavatkozást követelnek a nemzetközi közösség részéről - érveltek az Öböl-országok közös állásfoglalásban.
MTI
A vilniusi találkozó résztvevői szükségesnek tartják a határozott válaszadást a szíriai eseményekre - mondta Guido Westerwelle német külügyminiszter, miután John Kerry támogatást kért tőle és a többi diplomáciai vezetőtől a szíriai katonai akcióhoz.
MTI
Az amerikai kongresszus vezetői jelezték, hogy nem hajlandóak fogadni az orosz küldöttséget, amely Moszkva szíriai válsággal kapcsolatos álláspontját fejtette volna ki. Erre az orosz törvényhozók lemondtak az útról.
MTI
Háromszáz szíriai, illetve afgán menekültet szállító halászbárka érkezett pénteken a szicíliai partok közelébe, az olasz parti őrség átvizsgálta a hajót, majd a menekülteket Siracusa kikötőjébe szállította.
MTI
Európai kollégáival kezdett tárgyalásokat szombaton délelőtt Vilniusban John Kerry. Az amerikai külügyminiszter a Szíria ellen tervezett amerikai katonai csapáshoz igyekszik uniós támogatást szerezni.
MTI
Hivatalosan is beterjesztették a szíriai katonai beavatkozást engedélyező határozatot az amerikai szenátusban pénteken.
MTI
Nagyszabású hadműveletet indítottak pénteken a szíriai kormányerők egy stratégiai fontosságú katonai repülőtér mellett fekvő település visszafoglalásáért, a főváros közelében.
MTI