#Szlovákia

Jár-e nekünk ennyi fizetés?

Szinte biztos, hogy 100 ezer forint fölé emelkedik jövőre a minimálbér összege, ezzel pedig átlépünk egy bűvös határt. Pró és kontra érvek is vannak a béremelés mellett, ám egy kérdés ilyenkor biztosan felvetődik: mennyire reális a magyar gazdaság teljesítményéhez képest a jelenlegi bérszínvonal? Többet kellene keresnünk, netán keresünk is, csak a hivatalos statisztikákban ez nem látszik? A válaszokat a versenyképesség, foglalkoztatottsági szint és a feketemunka területén kell keresni.






Felpörgött a zergeszámláló a Tátrában

Rekordszámú, 1186 zergét számoltak össze a Tátrában az aktuális őszi állományfelmérésen - derült ki a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) erdeit felügyelő állami ügynökség (SLTANAP) közleményéből.



Rohác érintett lehet a Cinegék gyilkosságaiban

Még a kilencvenes években Pozsonyban és környékén elkövetett négy alvilági leszámolás ügyében gyanúsítja a szlovák rendőrség Jozef Rohácot - derült ki a szlovák országos rendőr-főkapitányság hétfői sajtótájékoztatóján.




13,8 százalékra nőtt a szlovák munkanélküliségi ráta

Szlovákiában nőtt a munkanélküliség szeptemberben az előző hónaphoz képest, de az emelkedés mértéke kisebb volt a szakértők által vártnál. A szlovák munkaügyi hivatal hétfőn közölt adatai szerint a szeptemberi ráta 13,8 százalék volt az augusztusi 13,7 százalék után.





Ficóék csökkentenék a társasági adót

A társasági nyereségadó mértékét 23 százalékról 22 százalékra csökkentené a szlovák kormány – közölte a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap csütörtökön a pénzügyi tárcára hivatkozva.


Nem sikerült magyarul tudó embert találnia a szlovák belügynek

Hibás magyarsággal írt, nehezen átlátható választási értesítőket küldött szét a magyarok által is lakott felvidéki települések önkormányzataihoz egy hónappal a megyei választások előtt a szlovák belügyminisztérium. Az ügyben panasszal élt a szaktárcánál a Magyar Közösség Pártja (MKP).





Húsz éve nem voltunk ilyen jóban Szlovákiával

A Népszavának adott interjúban a szlovák nagykövet azt mondta, hogy 1500 szlovák állampolgár kapott magyar állampolgárságot "feketén", de a kettős állampolgárság problémája ellenére ritka jók most a magyar-szlovák kapcsolatok.