Ma kiderülhet, alkotmányos-e a szlovák állampolgársági törvény
Nyilvános ülésen tárgyalja a kassai székhelyű szlovák alkotmánybíróság ma a szlovák állampolgársági törvény alkotmányosságát megkérdőjelező beadványt.
Nyilvános ülésen tárgyalja a kassai székhelyű szlovák alkotmánybíróság ma a szlovák állampolgársági törvény alkotmányosságát megkérdőjelező beadványt.
MTI
Szűkítenék a banki díjak körét és díjmentessé tennék a bankváltást Szlovákiában. A kormány erről szóló törvénytervezetét pénteken bocsátottak tárcaközi egyeztetésre – közölte a szlovák pénzügyminisztérium sajtóosztálya.
MTI
Egy leszbikus pár lakásának bemutatása miatt bírálják a pozsonyi IKEA lakberendezési áruházat szlovák keresztény aktivisták, akik az áruház bojkottjának lehetőségét is felvetik.
MTI
Pozsonyi sajtóinformációk szerint új autóipari beruházás érkezhet Szlovákiába, a szlovák lapok két kínai autógyár, a Qoros illetve a BYD befektetési szándékát valószínűsítik.
MTI
Szlovákia egykori államfője, Rudolf Schuster betöltötte a nyolcvanadik életévét. Orbán Viktor is vele ünnepelt Kassán. Kiderült: a magyar kormányfő egy IL–18-as repülőgépet ajándékozott a politikusnak, amit majd darabokban szállítanak Szlovákiába – írja a pozsonyi Új Szó. Orbán Viktor sajtófőnöke a hvg.hu-nak azt mondta: a repülő a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. tulajdona, és kölcsönbe kapja meg a Kassai Repülőmúzeum.
hvg.hu
Leadta az államfőjelölése bejegyeztetéséhez szükséges támogató aláírásokat tartalmazó petíciós íveket Bárdos Gyula a pozsonyi parlament iktatójában csütörtökön.
MTI
A volt szlovák miniszterelnök hétfő este Rudolf Schuster 80. születésnapját ünnepelte Kassán. A szállodája előtt járókelőktől cigit lejmolt, majd amikor rá akart gyújtani, elesett, és beverte a fejét az aszfaltba.
hvg.hu
Medve támadt rá egy szlovák erdészre, akinek végül üvöltésével sikerült elriasztania a hatalmas állatot.
MTI
Három volt foglyot fogad be Szlovákia a Kuba területén lévő guantánamói amerikai fogolytáborból.
MTI
Malina Hedvig csütörtökön Borkai Zsolt győri polgármester előtt letette az esküt, felvette a magyar állampolgárságot és januárban egész családjával Magyarországra költözik - írja a pozsonyi Új Szó. Azt, hogy a magyar állampolgárság felvételének és a költözésnek milyen hatása lesz az ügyészségi eljárásra, egyelőre nem lehet megmondani.
MTI
MTI
hvg.hu
Robert Fico indul a 2014-es államfőválasztáson - közölte az Új Szó.
hvg.hu
Hosszú eltiltást kaptak a bundázó dunaszerdahelyi labdarúgók.
MTI
Megerősítette a Magyar Közösség Pártjának (MKP) Országos Tanácsa (OT) Bárdos Gyula államfőjelöltségét - jelentette be a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatón a felvidéki magyar párt vezetése Pozsonyban.
MTI
A Nemzeti Választási Irodához (NVI) eddig csaknem 80 ezer regisztrációs kérelem érkezett a tavaszi országgyűlési választásra, a legtöbben Romániából és Szerbiából kérték felvételüket a választási névjegyzékbe - olvasható az iroda honlapján.
MTI
Öt nap vita után, a kormánypárti képviselők szavazataival jóváhagyta Szlovákia 2014-es évi költségvetését a pozsonyi parlament csütörtökön. 2014-ben 2,64 százalékos GDP-arányos hiánnyal számolnak.
MTI
Iránban szabadon engedtek két, kémkedéssel gyanúsított szlovák állampolgárt, akit még a nyáron tartóztattak le - jelentette be szerdán a félhivatalos Mehr hírügynökség.
MTI
Nem írtak alá jegyzőkönyvet a magyar-szlovák kisebbségi vegyes bizottság pozsonyi ülésén szerdán, mivel a találkozón több meghatározó kérdésben nem sikerült egyetértésre jutni - közölte a magyar delegáció vezetője.
MTI
Nincsenek könnyű helyzetben a szlovákiai magyarok, ha munkakeresésről van szó. Egyes álláshirdetések ugyanis eleve kizárják annak lehetőségét, hogy olyanok is betölthessék a munkakört, akik nem szlovákok - írja a bumm.sk.
hvg.hu
Szolgálat közben saját lőfegyverüket is használják a rendőrök Szlovákiában, mivel a testület szolgálati fegyverei olyan elavultak, hogy némelyikkel már a gumiabroncsot sem lehet átlőni - számolt be honlapján kedden a Hospodárské Noviny (HN) című szlovák gazdasági-közéleti napilap.
MTI
Egy évvel a pártalapítási szándék bejelentése után Szlovákiában megjelent a harmadik, magyar választókat megszólítani kívánó politikai párt, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), amely egy szlovák párt átnevezésével jött létre - számolt be az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap kedden.
MTI