#Szolnok

Szolnok-Szeged döntő lesz a Vízilabda Magyar Kupán

A Szolnok után a Szeged jutott a férfi vízilabda Theodora Magyar Kupa vasárnapi döntőjébe, ugyanis a szombat esti második elődöntőben a címvédő egy góllal verte a Vasast a Komjádi uszodában teltház, több mint ezer néző előtt.



Életveszélyben a szolnoki háztűz egyik lakója

Egy lakót életveszélyes állapotban mentettek ki abból a tűzből, amely Szolnokon, egy tízemeletes panelház hetedik emeleti lakásában keletkezett hajnalban – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő péntek reggel az MTI-vel.


Kábszeres ügyek volt nyomozóját ítélték börtönre Szolnokon

Vesztegetés, közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés és egyéb bűncselekmények miatt hat év börtönbüntetésre, illetve hat esztendő közügyektől való eltiltásra ítélte csütörtökön a Szolnoki Törvényszék V. Viktort, a miskolci rendőrkapitányság kábítószeres ügyekkel foglalkozó felderítő csoportjának egykori munkatársát - számol be a pénteki Magyar Nemzet.



Vízilabda Eurokupa: Húsz góllal nyert a Szolnok

A csütörtöki bemutatkozó fellépésen aratott 12 gólos siker és a pénteki pihenőnap után szombaton újabb kiütéses értékű győzelmet ért el a Szolnok a férfi vízilabda Eurokupa nizzai selejtezőcsoportjában.


Kamu üzenet miatt vetették be a szolnoki rendőröket

Nyomozást indított a rendőrség egy szolnoki nő miatt, aki élettársának küldött üzenetében azt írta, volt párja fogva tartja. A rendőrök nagy erőkkel kezdték keresni a nőt, akiről azonban később kiderült, üzenetével feltehetően csak jelenlegi élettársára próbált ráijeszteni.






Vízilabda: Szolnok és Vasas-siker

A Szolnok és a Vasas került lépéselőnybe a vasárnapi visszavágók előtt a férfi vízilabda Theodora Magyar Kupa negyeddöntőjében, miután megnyerte első mérkőzését szombaton.



Új központot hoz Magyarországra a Stadler

A Stadler Rail csoport 3,5 milliárd forintos beruházással teljesítménynövelő, valamint egy új tevékenységet meghonosító fejlesztést valósít meg szolnoki gyárában - jelentette be a svájci központú vasútijármű-gyártó csoport ügyvezető alelnöke szerdán az alapkő-letételi ünnepségen. Czomba Sándor államtitkár vasúti hasonlatot használt az egész magyar gazdaságra.







Fazekas Sándor: Szolnokot többé nem fenyegeti árvíz

Olyan világot építünk Szolnokon, ahol az emberek biztonságát, vagyontárgyait, munkahelyeit, és a város más fontos értékeit nem fenyegeti többé az árvíz - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vasárnap a Tisza-parti városban, a település belterületét is érintő töltésszakasz rekonstrukciójára hivatott építési projekt nyitórendezvényén.