Az AMISOM támadást indított Szomáliában
Szomáliában támadást indítottak a fővárostól nyugatra fekvő vidék irányába az Afrikai Unió erői, az AMISOM - jelentették be kedden Mogadishuban.
Szomáliában támadást indítottak a fővárostól nyugatra fekvő vidék irányába az Afrikai Unió erői, az AMISOM - jelentették be kedden Mogadishuban.
MTI
A dán legfelsőbb bíróság szerdán megerősítette egy szomáliai férfi 10 évi börtönbüntetését, mert meg akarta ölni egy Mohamed-karikatúra dán szerzőjét.
MTI
Belpolitikai vitát okozott Németországban, hogy a kormány elfogadta az Európai Unió szomáliai kalózellenes műveletének kiterjesztésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek értelmében német katonák a jövőben szárazföldön is csapást mérhetnek a kalózokra - írta csütörtökön a Der Spiegel német hetilap nemzetközi internetes kiadása.
MTI
Legalább tíz ember meghalt és sokan megsebesültek szerdán egy mogadishui merényletben. A szomáliai fővárosban egy hivatalos szertartás résztvevőit támadták meg.
MTI
Legalább négyen haltak meg szerdán egy öngyilkos merényletben a mogadishui elnöki palotában - közölte a rendőrség és az Afrikai Unió. A támadást az al-Shabaab vállalta magára. Az iszlamista csoport azt közölte, hogy egyik öngyilkos merénylőjük 17 ember életét oltotta ki, és körülbelül harmincat megsebesített.
MTI
A dán haditengerészet keddi közlése szerint egy kalózellenes akció során meghalt két túsz a szomáliai partok közelében.
MTI
Heves harcok törtek ki Szomália középső részén, ahol szemtanúk szerint a kormányerők etióp csapatok támogatásával megindultak az iszlamista milíciák egyik központja, Baidoa (Baydhabo) felé.
MTI
Szokatlan látogatást tett csütörtökön a harcok sújtotta Szomáliában William Hague brit külügyminiszter, ahol találkozott Sejk Seríf Ahmed elnökkel is.
MTI
Amerikai kommandósok szerdára virradóra Szomáliában kiszabadítottak kalózok fogságából egy amerikai és egy dán segélymunkást, akiket még októberben ejtettek foglyul az emberrablók.
MTI
Spanyol hadihajót támadtak meg kalózok Szomália partjai közelében - közölte csütörtökön a védelmi minisztérium egyik illetékese Madridban. A spanyolok tüzet nyitottak, egy kalóz meghalt.
MTI
A dán haditengerészet saját vasárnapi közlése szerint elfogott egy feltételezett kalózhajót Szomália partjai közelében, és kiszabadította az azon túszul fogva tartott 14 embert.
MTI
Az Európai Unió hamarosan kiterjesztheti a szomáliai szárazföldre az Atalanta elnevezésű műveletét - írta csütörtökön a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap. Az egyelőre csak tengeri akció célja a kalózok megfékezése az Indiai-óceánon és a Vörös-tengeren.
MTI
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken a szomáliai fővárosba látogatott; a világszervezet első embere utoljára csaknem két évtizede járt Mogadishuban.
MTI
Mogadishu utcáin fiatal szomáliai halászok cipelik piacra napi szerzeményüket, egy méretes pörölycápát.
hvg.hu
Civilek vesztették életüket vasárnap Szomália déli részén egy bombázásban, amelyet feltehetően a kenyai légierő hajtott végre - mondták el szemtanúk.
MTI
Egy kétéves kora óta Amerikában nevelkedett szomáliai követett el öngyilkos merényletet a hét végén Szomália fővárosában - közölte vasárnap az al-Shabaab radikális iszlamista szervezet.
MTI
"Nagy csapásokkal" fenyegette meg Kenyát csütörtökön a szomáliai al-Shabaab iszlamista milícia, miközben egy nairobi kiszivárogtatás szerint tárgyalási lehetőséget is keresnek a kenyai katonai intervenció leállításáról.
MTI
Vajon hol lakik az az ember, aki a hétmilliárdodik sorszámot húzta a Földön?
Mester Nándor
Fegyveresek elraboltak egy amerikai és egy dán humanitárius dolgozót Szomália északi részén - tájékoztatott kedden egy nairobi tisztségviselő.
MTI
Megállapodást kötött Kenya és Szomália arról, hogy együttműködnek az iszlamista lázadókkal szembeni katonai fellépés során.
MTI