Drogozás miatt tucatnyi embert vittek el a bulinegyedből
Szombat hajnalban egy Akácfa utcai szórakozóhelyen razziáztak a rendőrök. Füles alapján mentek.
Szombat hajnalban egy Akácfa utcai szórakozóhelyen razziáztak a rendőrök. Füles alapján mentek.
hvg.hu
A Morrison’s Pub március végén fogadja utoljára a bulizókat.
hvg.hu
Szexuális erőszak kísérlete miatt indítottak eljárást a rendőrök egy 27 éves férfi ellen Győrben.
hvg.hu
Egy nő szilveszter éjjel nyúlt le egy táskát az egyik józsefvárosi presszóban, majd a benne talált kártyával vásárolt. Egy másik nő még novemberben lopott táskát egy kőbányai boltban. Mindkettőjükről biztonsági kamera készített felvételt.
hvg.hu
A sértett és társasága szeretett volna bemenni egy belvárosi szórakozóhelyre, a biztonsági őrök azonban nem engedték be őket, majd szóváltást követően gáz-risztófegyverrel, valamint vascsövekkel támadtak rájuk. Az ügyészség az ügyben négy biztonsági őrrel szemben emelt vádat.
hvg.hu
Volt, hogy elkábították a vendéget, és közben kirabolták.
hvg.hu
Rendkívüli testületi ülést tartott Erzsébetváros, a kérdés az, mihez kezd a kerület a bulinegyeddel. Négy javaslat is hevert a képviselők előtt, ebből a legradikálisabb azt jelentette, hogy éjfélkor minden helynek be kell zárnia. A többi ennél enyhébb volt, de mindegyik korlátozta volna a szórakozóhelyek nyitvatartását. Az ülésen felvetődött az is, hogy népszavazáson döntsenek a helyiek, mit akarnak a bulinegyeddel. Ezt fogadta el a testület, csak még nem tudni, mikor és pontosan miről lesz referendum.
Tóth Richárd
A szórakozóhely, művészeti és civil helyszín üzemeltetőivel váratlanul közölték, hogy felbontják a bérleti szerződésüket.
hvg.hu
A férfi újév hajnalán egy szórakozóhelyen ismerkedett meg egy nővel, akinek azt mondta, hogy görög származású. Előzetesben várja a tárgyalást.
hvg.hu
Új rendeletek készülnek a szórakozóhelyek nyitvatartásának szabályozására több budapesti kerületben.
hvg.hu
Az Oscar-díjas színésznő egy hete járt a pesti szórakozóhelyen, ahol épp egy punkzenekar forgatott.
hvg.hu
Egy józsefvárosi szórakozóhely páncélszekrényéből majdnem kétmillió forint vitt el egy volt dolgozó a héten, akit gyorsan elkaptak a rendőrök.
hvg.hu
Azonnali hatállyal bezáratta a IX. kerületi önkormányzat azt a szórakozóhelyet, ahol hétvégén nagyszabású razziát tartott a rendőrség.
hvg.hu
Egy hónapra bezárt mindkét hely, az Instant legközelebb az Akácfa utcában nyit csak újra.
hvg.hu
Életveszélyes sérülést okozott egy ukrán vendégnek az egyik fővárosi szórakozóhely biztonsági őre.
hvg.hu
Ismeretlen eredetű pálinkát adtak el jó minőségű italok üvegeiből egy ismert budapesti szórakozóhelyen – közölte a Nébih. A hely alig tudott elszámolni a szeszes italok eredetével.
MTI
Egy évre kapott területfoglalási engedélyt a Kertem szórakozóhely a Városligetben az Olof Palme ház környékén. Elvileg április 15-én meg is nyitnak.
hvg.hu
Sok bizonytalanság után megszületett a megállapodás a népszerű szabadtéri szórakozóhely és a Városliget Zrt között: a Kertem eredeti helyszínétől nem messze rendezkedhet be.
hvg.hu
Románia alkotmánybírósága szerdán eldöntötte: alkotmányos a dohányzást betiltó törvénytervezet, vagyis már március közepétől tilos lehet a füstölés a romániai kocsmákban és vendéglőkben, és minden más zárt, közösségi térben. - Súlyos pénzbírságra számíthatnak azok, akik megszegik a törvényt.
unknown
A rendőrség keresi azt a kamasz fiút, aki két társával kirabolt egy vendéget az egyik körúti szórakozóhelyen vasárnap. A telefonját akarták elvenni, de nem adta, ezért a 17 éves Virágh Renátó a combján és a csuklóján megszúrta. Két társát már elkapták, a rendőrség fotót tett közzé a késelő kamaszról.
hvg.hu