Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Volt, hogy elkábították a vendéget, és közben kirabolták.
A rendőrök újabb szórakozóhelyet számoltak fel a Belvárosban, ahol 21 alkalmazottat elfogtak és közülük 5 személyt őrizetbe is vettek – írja a Police.hu.
A nyomozó csütörtök éjszaka csaptak le a belvárosi szórakozóhelyre, mert információ merült fel arra vonatkozóan, hogy az ott dolgozók az elmúlt időszakban több alkalommal is túlszámláztak. A rendőrök a szórakozóhelyen 15 lengyel és 6 magyar állampolgárt fogtak el, majd a kerületi rendőrkapitányságra előállították és csalás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Az akció előtt a belvárosi nyomozók arra jutottak, hogy a helyen négy külföldi férfitől több mint 2,5 millió forintot csaltak ki a héten, de előfordult olyan eset is, hogy egy vendég a valós 52 360 forintos fogyasztása helyett, 1 030 733 forintot fizetett, vagy olyan, hogy az alkalmazottak elkábították a vendéget, és amikor a férfi elaludt, elvették a mobiltelefonját, valamint a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel együtt.
Bár a helyet nem nevesítették, a rendőrség által közzétett videóban a Váci utcában vezetik az elfogott személyeket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága az elfogott személyekkel szemben üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmény miatt indított eljárást, akik közül három lengyel nőt és két magyar férfit őrizetbe vettek, valamint előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.