#sztent


Értágítás: Tovább lehet szükség vérhígítóra, mint eddig hitték
 

Értágítás: Tovább lehet szükség vérhígítóra, mint eddig hitték

A koszorúér-tágító eszköz beültetése után a jelenleginél lényegesen hosszabb ideig kell szedetni a betegekkel véralvadásgátlókat – állapították meg egy nagyszabású vizsgálat alapján amerikai kutatók. Eredményeiket az Amerikai Kardiológiai Szövetség chicagói kongresszusán ismertették, valamint a New England Journal of Medicine című lap online kiadásában is megjelent az erről szóló tanulmány.

MTI MTI

Beültették itthon az első felszívódó értágító eszközt
 

Beültették itthon az első felszívódó értágító eszközt

Most először ültettek be Magyarországon egy betegnek olyan értágító eszközt, amely később felszívódik majd a szervezetben. A Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikáján végezték el a beavatkozást. Az úgynevezett felszívódó sztentnek köszönhetően a betegnek kevesebb ideig kell gyógyszert szednie, és a természetes érfunkció helyreállásának esélye is javulhat nála.

hvg.hu hvg.hu



Szívműtét után sokkal könnyelműbbek a betegek
 

Szívműtét után sokkal könnyelműbbek a betegek

Szívgyógyászati beavatkozás után a betegek gyakran nem folytatják a korábban is szükséges gyógyszeres kezelést, de ennek súlyos következményei lehetnek - közölte több mint 13 ezer beteg vizsgálatának eredményeit az American Journal of Cardiology című szaklap.

MTI MTI

Jót tett a koszorúér-sztentnek a vörösboros fürdő
 

Jót tett a koszorúér-sztentnek a vörösboros fürdő

Nemcsak a mértékletes borivás tesz jót az egészségnek: egy amerikai vizsgálat szerint a vörösbor néhány hatóanyaga közvetlenül a szűkült koszorúérbe juttatva is igen eredményes - hangzott el az Amerikai Szív Szövetség kongresszusán.

MTI MTI