Sztent helyett itt a felszívódó érháló, Pécsen meg is történt az első hazai beültetés

Magyarországon elsőként ültettek be felszívódó érhálót a Pécsi Tudományegyetemen. A korszerű sebészeti eszközt komoly előrelépés azoknak, akiket súlyos végtagi érszűkület és az amputáció veszélye fenyeget.

  • HVG

Az Abbott cég által gyártott ESPRIT BTK egy különleges, hálós szerkezetű eszköz, amit minimálisan invazív, katéteres eljárással juttatnak az érbe. Nagy műtéti feltárásra tehát nincs szükség, az orvosok képalkotó eljárások segítségével, belülről vezérelten helyezik el az eszközt az érintett szakaszon. Akkor alkalmazzák, ha az érelmeszesedés miatt beszűkült vagy elzáródott verőér ballonos tágítása önmagában már nem hoz megfelelő eredményt.

A pécsi orvosi közlés szerint hagyományos sztentek tartósan az érben maradnak, ami hosszú távon problémákat okozhat, ám ez az eszköz felszívódó anyagból készül, ami által csökken az érfal tartós irritációja és nem akadályozza az esetleges későbbi beavatkozásokat sem. Az új típusú konstrukció gyógyszert is ki tud bocsátani, ami gátolja az ér belső falának túlzott burjánzását, ez ugyanis az egyik fő oka annak, hogy a kezelt ér később újra beszűkülhet.

A nemzetközi vizsgálatok alapján az új eszköz alkalmazása gyorsabb és eredményesebb gyógyulást eredményezhet, csökken az újabb beavatkozások szükségessége, és megnő az esély a végtag megmentésére a hagyományos, ballonos értágításhoz képest.

A sikeres beavatkozást Tóth Arnold, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központján belül működő Orvosi Képalkotó Klinika igazgatója és csapata végezte.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások