Annyira megrémült a saját tükörképétől egy medve, hogy megtámadta + videó
Az utóbbi napokban alig lehet úgy felmenni bármelyik közösségimédia platformra, hogy ne kerüljön elénk ez a vicces felvétel.
Az utóbbi napokban alig lehet úgy felmenni bármelyik közösségimédia platformra, hogy ne kerüljön elénk ez a vicces felvétel.
Több a prímszám, mint a páros.
„Szeretném, ha meghalna, mivel meg akar ölni” – írta a weboldalon található űrlap kitöltendő rovatába. Rosszul tette.
Csak egy áldozata lett volna a tűzvésznek, ha nem segítenek rajta: egy fekete macska, amelyet eszméletlenül hozott ki az égő házból egy tűzoltó.
Az arénákban egyáltalán nem, azokon kívül pedig csak néhány mérkőzés előtt és után lehet majd sört vásárolni.
A legközelebbi fókakolónia a búzaföldtől 80 kilométerre él.
Teljes joggal. Simba még a Guinness-rekorder is lehet, igaz a kategóriák között egyelőre nem szerepel a leghosszabb fülű kecske.
Ezen a hétvégén rajtolnak a versenyzők az ausztriai futamon, és úgy tűnik, a megszokottnál eggyel több dologra kell figyelniük.
Karcsi, a gólya rendszeresen kirepül a Dunapartra, de a Palatinus Strandot is előszeretettel látogatja.
Ezúttal Törökország egyik üdülőhelyén tűnt fel egy cápa.
Hetek óta halmozódott a főnyeremény a hatos lottón.
Megpróbált vicces lenni a miniszterelnök.
Nem mindennapi sakkjátszma helyszíne volt a spanyol főváros.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
A két politikus a NATO-csúcson futott össze.
A nyilvánosságra került videón elég jól kivehető, hogy mi történt.
Az alvázmosás nem, a fényesítő öblítés a program végén most talán kimaradt.
Az orosz elnök először látogatott külföldre a háború kezdete óta. Türkmenisztánban akkora asztal mellé ültették, hogy a Kremlben található bútordarabok eltörpülnek mellette, pedig azok sem kicsik.
Ez már a második olyan eset az idén, amikor bölény támadt emberre a nemzeti parkban.
Rendhagyó születésnapi ünnepség zajlott a 105-ös buszon.