Komolyan vette egy nő a „Bérelj egy gyilkost” weboldal hirdetését
„Szeretném, ha meghalna, mivel meg akar ölni” – írta a weboldalon található űrlap kitöltendő rovatába. Rosszul tette.
„Szeretném, ha meghalna, mivel meg akar ölni” – írta a weboldalon található űrlap kitöltendő rovatába. Rosszul tette.
A legközelebbi fókakolónia a búzaföldtől 80 kilométerre él.
Ezen a hétvégén rajtolnak a versenyzők az ausztriai futamon, és úgy tűnik, a megszokottnál eggyel több dologra kell figyelniük.
Karcsi, a gólya rendszeresen kirepül a Dunapartra, de a Palatinus Strandot is előszeretettel látogatja.
Ezúttal Törökország egyik üdülőhelyén tűnt fel egy cápa.
„Hagyományőrző félmeztelen Tescoba menést” tartott Szabó Gábor.
Ez már a második olyan eset az idén, amikor bölény támadt emberre a nemzeti parkban.
Ötszáz eurós bírságot kockáztat, aki megszegi a szabályt.
Csak egy áldozata lett volna a tűzvésznek, ha nem segítenek rajta: egy fekete macska, amelyet eszméletlenül hozott ki az égő házból egy tűzoltó.
Az arénákban egyáltalán nem, azokon kívül pedig csak néhány mérkőzés előtt és után lehet majd sört vásárolni.
Teljes joggal. Simba még a Guinness-rekorder is lehet, igaz a kategóriák között egyelőre nem szerepel a leghosszabb fülű kecske.
Megpróbált vicces lenni a miniszterelnök.
Nem mindennapi sakkjátszma helyszíne volt a spanyol főváros.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
A két politikus a NATO-csúcson futott össze.
A nyilvánosságra került videón elég jól kivehető, hogy mi történt.
Az alvázmosás nem, a fényesítő öblítés a program végén most talán kimaradt.
Az orosz elnök először látogatott külföldre a háború kezdete óta. Türkmenisztánban akkora asztal mellé ültették, hogy a Kremlben található bútordarabok eltörpülnek mellette, pedig azok sem kicsik.
Rendhagyó születésnapi ünnepség zajlott a 105-ös buszon.