Bezárás fenyegeti az esztergomi szülészetet, olyan kevés az orvos
A kórház és Állami Egészségügyi Ellátó Központ szerint az ellátás zavartalan, de a kórház honlapján sürgősen osztályvezető főorvost keresnek.
A kórház és Állami Egészségügyi Ellátó Központ szerint az ellátás zavartalan, de a kórház honlapján sürgősen osztályvezető főorvost keresnek.
A döntés nem csak az orvosokon múlik, egyre több nő kéri ezt a beavatkozást. Budapesten már minden második baba így születik.
Az új adatbázishoz igyekeztek megszerezni az összes fontos adatot a magyar szülészetekről. A kórházi önbevallásokból kiderül, mi a protokoll az adott intézményben, a szülések hány százaléka végződik császármetszéssel, hány ágyas szobákban helyezik el az anyákat, mi történik a kisbabával szülés után.
A közelmúltban bejelentett kormányzati demográfiai csomag, ami az 1,4-es gyerekátlagból varázsolna 2,4-et, a valós segítség helyett inkább tűnik újabb pazarló és üres propagandának. Senkinek sem jó a magán meddőségi központok megbélyegzése, mégis ez történik. A kormány most a meddő magyar párokat hagyja az árok szélén? Vélemény.
Éljen soká Regina! – ez volt a címe annak az előadásnak, amely úgy színház, hogy közben maga az élet a szó szoros és átvitt értelmében is. A darabban nyolc, 35-45 éves szomolyai roma nő mesélte el egészségügyi intézményekkel kapcsolatos történeteit a Trafóban.
Ha a budapesti olimpiai pályázatot sikerült megfúrni, akkor szívós munkával a hálapénz ügyében is kicsikarható a változás, véli Kunetz Zsombor korábbi mentős, baleseti sebész. A hálapénz ellen hívott háború fontos lépésének tartja, hogy a sürgősségi császárért pénzt kérő SOTE-s orvos esete miatt végre számonkérték a botrányokban látványosan hallgatag orvosi kamarát is.
A nőnapra szervezett tiltakozó flashmob egyik előzménye, hogy nemrég kiderült, a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján egy szülész-nőgyógyász 160 ezer forintot kért egy nőtől a szülés levezetésének másnapján. Az akció szervezői azt kérik a kamarától, hogy a hasonló esetekben az Etikai kódexnek megfelelően járjon el.
Úgy tudni, egy dunántúli édesanya hozta világra a leány sziámi ikreket.
Az első budapesti újévi baba, Noel a Semmelweis II. Női Klinikáján született éjfél után fél perccel.
Petíció indult a tatabányai anyák kezdeményezésére azért, hogy a Szent Borbála Kórház vezetősége tegyen valamit az intézmény szülészeti és nőgyógyászati osztályán tapasztalható orvoshiány ellen. Az ott dolgozók túlterheltek, a kismamák attól félnek, hogy ők is lelépnek. A kórház főigazgatója szerint hónapok óta keresik az utánpótlást, egyelőre hiába.
Éppen a tököli rabkórház szülészetéről szóló riportot konferálta fel Marsi Anikó, amikor fulladozni kezdett a nevetéstől.
70 éves korában elhunyt C. Molnár Emma pszichológus, aktív-analitikus pszichoterapeuta – közölte az Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete szerdán az MTI-vel. Az ismert szakembert június 25-én érte a halál, temetéséről később intézkednek.
Az anyák azt hitték, fenyegető levelet kaptak a nővérek, ezért biztonsági őrt hívtak a Soproni Gyógyközpont szülészetére. Nemrég Szombathelyen elemeltek egy csecsemőt a városi kórház szülészetéről.
A rendőrség videót tett közzé a szombathelyi csecsemőrablási ügy gyanúsítottjairól. Az egynapos Hédit elrabló páros ellen személyi szabadság megsértése miatt nyomoznak.
Korrupcióval vádolta meg hétfőn a kínai központi televízió (CCTV) a francia Danone egyik leányvállalatát, amely "sokkolónak" nevezte az az erről közölt információt, és vizsgálatot kért az ügyben.
Másodszor érdemelte ki az év szülészete címet a Debreceni Egyetem kazincbarcikai kórháza egy internetes szavazáson – közölték a szavazás szervezői csütörtökön az MTI-vel.
Augusztus 18-ig lehet szavazni a hazai kórházak szülészeti osztályaira.
Négy osztály szűnt meg az elmúlt nyolc hónapban a kazincbarcikai kórházban, melynek irányítását szeptemberben vette át az edelényi egészségügyi intézmény vezetője, fideszes országgyűlési képviselő, Daher Pierre. Úgy tűnik, az osztályok átszervezésével évtizedes politikai vita végére kerülhet pont, amit viszont a helyiek és a kórházvédők sérelmeznek. Hétfőn ülősztrájkot szerveztek a kórház leépítése ellen.
A német RTL televízió tavasztól sugározná újfajta real-life-doku műsorát, melyben nők szülését követhetik végig a nézők - írja a Bild bulvárlap.
A második alkalommal meghirdetett Év Szülészete elnevezésű versenyen a Komárom-Esztergom megyei intézmények közül a komáromi Selye János kórházban nyáron megszűnt osztály szerepelt a legjobban - közölte a kemma.hu megyei híroldal.