Mélybe zuhant egy tiroli sífelvonó kabinja, négyen súlyosan megsérültek
A balesetet egy kidőlt fa okozta, az üzemeltető ideiglenesen lezárta a létesítményt.
A balesetet egy kidőlt fa okozta, az üzemeltető ideiglenesen lezárta a létesítményt.
A háromtagú osztrák családból legsúlyosabban az anya sérült meg, a hatóságok vizsgálják, hogyan történt a baleset.
Végül szerencsésen lemenekítették.
A turizmusért és az egészségügyért felelős miniszter is azt hangoztatta, hogy a vendégek nyugodtan foglaljanak szállást a síparadicsomokban.
Röviddel este hat óra előtt mindenkit kimentettek.
150-200 síelő rekedt a kötélpálya kabinjaiban a Francia-Alpokban vasárnap délután. Pár óra elteltével mindegyiküket épségben lehozták a mentők.
Külön tudomány, hogy a sílifteket hogyan lehet a 21. század kívánalmainak megfelelően építeni és üzemeltetni. A Siemens Ausztriában minden eddiginél nagyobb komfortot produkáló, akár 40 százalékkal takaérkosabb rendszert adott át.
Életét vesztette egy 13 éves brit kislány pénteken, miután kiesett a sífelvonóból a francia Alpokban - közölte a délkelet-franciaországi Gap városának csendőrsége. A héten kezdődött franciaországi síszünetben ez volt a harmadik ilyen jellegű baleset a francia hegyekben.
Kizárólag tehéntrágya, pontosabban a szarvasmarhák emésztési végtermékéből nyert biogázzal fejlesztett áram hajt már az idei szezonban egy sífelvonót az Egyesült Államokban.
Ötéves szünet után minden esély magvan arra, hogy újrainduljon a világon a legmagasabbra közlekedő kabinos felvonója. A Venezuelában a Sierra Navadában közlekedő liftet 48 éves üzem után 2008-ban állították le.
Csütörtök reggeltől a Magas Tátra több síközpontjában is szüneteltetik a drótkötélpályás sífelvonók üzemeltetését a viharos szél miatt, adta hírül a SITA hírügynökség csütörtökön.
A felvonó folyton megállt volna műszaki problémák miatt, emiatt egyszerűen kiiktatták a féket az üzemeltetők – derült ki az olaszországi felvonóbaleset ügyében tartott rendőrségi kihallgatáson. A kabin emiatt nem tudott megállni, amikor az egyik kötele elpattant.
További hat ember megsérült.
Látványos művelettel zárult az új mátraszentistváni ülőszékes sífelvonó oszlopainak telepítése: az utolsó darabot helikopterrel vitték a helyére.
A Pitz-völgyi gleccseren, Tirolban épült meg Ausztria eddigi legmagasabbra közlekedő sífelvonója, amelyet a napokban helyeztek üzembe.
Elloptak egy komplett síliftet drótostul az észak-csehországi Desnában.
Helikopterekkel mentették ki egy drótkötélpálya elakadt kabinjának utasait a svájci St. Moritz üdülőváros közelében Graubünden (Grisons) kantonban.
A folyamatos havazás ellenére egyelőre még nem működnek a felvonók a bükki síparadicsomban, Bánkúton.