#Takács Péter

Kovácsy Zsombor: Zsákbamacska Pintér terve, de nem érdemes azzal riogatni, hogy elveszik a kórházainkat

Nagyon fontos pontokon nem látszik még, mit akar az egészségügyi ellátásban a kormány, ott csak a részletszabályok ismeretében lehet megítélni, hogy jó vagy rossz az irány – így értékelte a hvg360-nak az egészségügy átalakításáról szóló törvényjavaslatot Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász. A kórházak feladatait például Pintér Sándor belügyminiszter határozza majd meg, csak nem tudni, milyen számok alapján. Az sem mindegy, mi alapján minősítik majd az orvosok munkáját, hiszen egy rosszul összeállított rendszertől semmivel sem lesz jobb az ellátás.








Amíg politikai kockázatot jelent az egészségügy, addig itt nem lesz reform, csak tűzoltás

Elkezdődött az ágazati stratégiai tervek kialakítása a Belügyminisztériumhoz került egészségügyi államtitkárságon, de nagy reformokra továbbra sem lehet számítani. Szakértők szerint az Orbán-kormánynak hiába volt rá 12 éve, továbbra is csak a politikai kockázatok csökkentését tartja szem előtt: a szakdolgozói munkaerőhiányt kezelik majd, de jelentős többletforrásokra nem számíthat az ágazat. Az Európai Unióban eközben a magyarok költenek a legtöbbet magánorvosokra – hiszen az alapellátásba nem jutnak be.