Térképen mutatjuk, hol csatlakoztak a polgári engedetlenséghez a pedagógusok
A kormány a sztrájkot jószerivel ellehetetlenítő rendelete ellen tiltakoznak.
A kormány a sztrájkot jószerivel ellehetetlenítő rendelete ellen tiltakoznak.
Már hat gimnázium oktatói jelezték, hogy nem hajlandóak pénteken tanítani, így tiltakoznak a kormány egy héttel ezelőtti sztrájkrendelete ellen.
Nem érezte magát magányosnak, inkább felszabadító volt a tegnapi napja.
A szakszervezetek szerint nem tudták volna későbbi időpontra tenni a január 31-i sztrájkot, hiszen azzal új eljárást kellett volna kezdeni.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma erre a döntésre várt.
Varga Sára alapfizetése mindössze nettó 160 ezer forint.
„Az Ön édesanyja pedagógusként is dolgozott. Ha most lenne az Ön édesanyja fiatal tanár, tőle is sajnálná a tisztességes megélhetéshez szükséges fizetést?” – teszi fel a kérdést.
A pedagógusokkal szembeni merev kormányzati hozzáállás azt mutatja, a kabinet nem hajlandó szembenézni az oktatás rendszerszintű problémáival.
Korábban jó ötletnek tartották, hogy az alulfizetett tanárok elé szórjanak egy rakás bankjegyet a földre, hogy egy showműsor keretén belül kelljen felszedniük.
A helyi bank által adományozott pénzért küzdő tanárok versenyét sokan megalázónak tartották, és a Squid Game-hasonlat is felemerült.
Nyolc tanár kapta meg idén a legjobb matematika-, fizika-, kémia- és biológiatanárokat elismerő Rátz Tanár Úr Életműdíjat, összesen 12 millió forint értékben.
Évente több mint 5 ezren végeznek pedagógusszakon, de közülük alig háromezren helyezkednek el iskolában, óvodában.
A demonstráció egyik szervezője szerint több tanár is inkább olyan magán- vagy egyházi iskolába megy tanítani, ahol nem kötelező az oltás.
A szakszervezet szerint nem kötelezhetik az oltás felvételére azokat, akik nem közalkalmazottak, az Emmi szerint igen.
A korábbi szakvélemények szerint beszámítható volt.
Nagy port kavart Pécsen, hogy egy iskola megbecsült pedagógusát, Jancsula Dezsőt a bíróság első fokon elmarasztalta egy olyan ügyben, amelyben a szimpatizánsai szerint ő éppen azt tette, ami a feladata: igyekezett megvédeni a fiatalkorú gyerekeket az agressziótól és fenntartani a rendet az iskolában.
A kieső tanárok feladatait a többi pedagógusnak kell majd ellátnia. Mintegy 10 ezren hiányozhatnak december közepétől az iskolákból.
Jancsula Dezső ügyvédje szerint a férfi nem követett el bűncselekményt, ezért mindenképp bízik védence felmentésében.