Megverte a tanárt a kolozsvári egyetemista, miután lebukott, hogy okosórával puskázik
A rendőrök öt nappal később vették őrizetbe.
A rendőrök öt nappal később vették őrizetbe.
Egy olaszországi tanulmányi kiránduláson akart a történelemtanár a diákjával aludni, de már előtte is üzenetekkel bombázta.
A rezi iskolában történhetett szexuális bűncselekmény. Az egyházmegye a pedagógust felfüggesztette, a család feljelentést tett, a rendőrök pedig intézkedtek.
A tanítónő azonban gyorsan cselekedett, és képes volt ártalmatlanná tenni a tanulót.
A Szilveszterre virradó éjjel megjelent kormányrendelet szerint „a tanárok számára intézményi szinten átlagosan 21,2%-os” béremelés következik.
A szülők feljelentést tettek.
A táboroztatók képzésével, hozzáértésük ellenőrzésével kapcsolatban egyelőre nincs semmilyen kritérium. Tulajdonképpen nem tudjuk, kire bízzuk a gyerekünket vagy magunkat. Vélemény.
Átláthatatlanul és döcögősen kivitelezve, de érdemi bérfejlesztésről van szó a pedagógusok esetében – bár az első fizetési papírok szerint van, aki csak 3%-ot kapott –, 2030-ig szóló ígéret is van a folytatódó emelésekre. Jövőképre is nagy szükség lenne, hogy legyen utánpótlás.
Tanárok, diákok és civil szervezetek tüntettek Pintér Sándor kartonszobrával együtt, mert szerintük a kormány „szórakozik” a béremelésekkel. Az államtitkár szerint most kiderült, hogy nem is a béremelésért tüntetnek.