Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A szakszervezet szerint nem kötelezhetik az oltás felvételére azokat, akik nem közalkalmazottak, az Emmi szerint igen.
Állami iskolában tanít, mégsem világos, hogy be kell oltatnia magát vagy sem – ezt mondta egy óraadó tanár az RTL Klub Híradójának. A pedagógus szerint
nem egyértelmű, hogy a megbízási szerződéssel dolgozókra vonatkozik-e az oltási kötelezettség.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint nem, mert nem közalkalmazottak, így csak szerződésmódosítással kötelezhetők az oltásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a csatorna kérdésére azt írta, aki állami iskola foglalkoztatottja, annak be kell oltatnia magát.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be a múlt heti kormányinfón, hogy a magyarországi cégek jogot kapnak rá, hogy dolgozóiknak, illetve a munkavégzéshez előírják a koronavírus elleni oltást.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ezután közölte, hogy azt szeretnék, ha a kormány visszavonná az állami intézményekben elrendelt, kötelező koronavírus oltásról szóló rendelkezést, illetve azt, hogy a nem állami intézményekben a kötelező oltás bevezetéséről a munkáltatók határozzanak.
Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja azt mondta a Népszavának, hogy az Emmi állítólag azt az ígéretet adta a megbeszélésen, hogy a kormány jövő hét szerdáig átgondolja a szakszervezetek követelését a kötelező oltás visszavonásáról, és egy új javaslatot is tesznek majd.
A minisztérium kiadott egy közleményt, melyben arról írtak, hogy a kormány képviselői nem tettek ilyen ígéretet, hozzátették, hogy a PDSZ és a velük szorosan összefonódó média ismét hamis információkat közöl, ezzel jelentős mértékben megnehezítve azt, hogy az egyeztetési folyamat eredményes legyen.”
A szakszervezet visszautasítja a tárca kijelentéseit, szerintük „hazugozás” a kormány tárgyalási taktikájává kezd válni.Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A világhírű professzor egy lapinterjúban beszélt arról, miért kezdik ki mostanában a liberális demokráciákat, amelyek tényleg komoly hibákat követtek el.
Egy embert mentőhelikopterrel kellett a sürgősségire szállítani, míg más nyílt törést szenvedett.