#Tarr Zoltán




Nincs olyan jogszabály, ami miatt az MMA-nak szerepet kellene adni a Tisza kultúrpolitikájának kidolgozásában

Nemhogy az Alkotmány, de még az MMA-t létrehozó törvény sem biztosít olyan jogot a testületnek, hogy annak elnökének közreműködésével kellene kidolgozni a kormány kultúrpolitikáját, legfeljebb a véleményét kérhetik ki. Az Orbán-kormány minisztereinek hatáskörét felsoroló, mára hatályát vesztett rendeletből kerülhetett át a vitát kiváltó passzus a tárcák feladatait felsoroló kormányrendeletbe.








A propaganda óriási pusztítást okozott, döbbenetes állapotban van az ország – mondta Tarr Zoltán a Fidesz és a KDNP képviselői felé fordulva

Tarr Zoltán az újabb bizottsági meghallgatásán elmondta, hogy mivel foglalkozik majd a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztérium, amelynek a vezetését elvállalta. Tarr felsorolta az Orbán-kormány bűneit a KDNP-s Rétvári Bence és fideszes Hidvéghi Balázs felé fordulva. A miniszterjelölt elmondta: a lényeg a társadalmi párbeszéd helyreállítása és a szembenézés, ami egészen más lesz, mint a nemzeti konzultáció. Volt szó a civilekről, egyházról és gyermekvédelemről is.



Az a tiszás miniszterjelölt kapta a legnagyobb támogatást, akinek nem csak a saját párttársait sikerült meggyőznie

A Magyar-kormány 11 miniszterjelöltje esett túl bizottsági meghallgatásokon, ahol a stabil tiszás többség miatt borítékolható volt, hogy megkapják a bizalmat. A megörökölt tárcák többségénél átvilágítással kezdik majd a munkát, máshol a legnagyobb kihívás éppen egy teljesen új szervezet felállítása lesz. Így zajlott a Tisza-kormány minisztereinek hétfői meghallgatása.








Orbán elgondolkodik, májustól miből fog élni – itt a HVG hírpodcastja

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter. A leendő miniszterelnök posztolt arról is, találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Tegnap választmányi ülést tartott a Fidesz, ahol Orbán Viktor felajánlotta a lemondását, de a párt nem fogadta el. A rendőrség várja a bejelentéseket a vagyonmenekítések kapcsán. A Fidesz-frakció egyik munkatársának lakásában lakik Romanowski. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!