A hatályos előírások miatt annyira megnőtt az egyes lakossági fogyasztók tartozása, hogy azt már a szociálisan rászorulók megsegítésére specializálódott szervezetek közreműködésével sem lehetett kezelni vagy kiegyenlíteni.
A társaság nyílt lakossági fórumot kezdeményez mind a nyolc érintett településen annak érdekében, hogy a lakosság pontos és hiteles információk birtokába juthasson a kialakult helyzetről.
Felhalmozott tartozásuk miatt kikapcsolták Gyulán egy tízemeletes panelház lakói a hőközpontot - hangzott el az RTL Klub Híradójában. A legtöbben gázpalackot vettek, azzal fűtenek. Van, akinek gázra nincs pénze, ő a fürdőszobába húzódott a hétfokos lakásában.
Az elmúlt hat évben a lakossági közműtartozások szinte megduplázódtak, a közműhátralékosok száma több mint egymillióra nőtt - írta a Népszabadság az Esély című társadalompolitikai folyóirat legutóbbi számában megjelent tanulmányra hivatkozva.
A Médiatanács nem máról holnapra dönt egyes rádiók szerződésének felmondásáról - írta pénteken küldött közleményében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), miután pénteken több hírportálon is megjelentek a Roxy Rádió megszűnésével kapcsolatos hírek.
Nem halmozott fel tartozást a Magyar Állami Operaház, és ha történt is szabálytalanság, az nem szándékos volt - tájékoztatott Vass Lajos, az intézmény október végén felmentett főigazgatója.
Kétszázezer forinttal tartozott legjobb gyermekkori barátjának egy férfi, s hogy ne kelljen megadnia, baltával megölte majd elásta őt egy pusztaszabolcsi bérelt ház kertjében.
Szerda este sem lesz közvilágítás Esztergom azon területein, ahol kedden este a közvilágítás korábbi felújítását végző szolgáltató cég kivette a világítótestekből az égőket. A rendőrség fokozott járőrszolgálattal igyekszik fenntartani a közbiztonságot a város- és polgárőrök segítségével.
Jelenleg 22 cég adótartozása haladja meg az egymilliárd forintot, 446 cég pedig több mint 100 millió forinttal tartozik az adóhivatalnak - közölte elemzésében a feketelista.hu kedden az MTI-vel.
Bődületes összeggel, ezermilliárdokkal tartoznak az államnak és a gazdasági élet szereplőinek a felszámolás alatt álló társaságok. Akad olyan polgár is ebben az országban, akinek nagyjából száz bedöntött cég van a nevén – írja a Magyar Nemzet.
Egy hét múlva lekapcsolhatják a közvilágítást Esztergomban az önkormányzat tartozásai miatt, a Vértes Volán pedig december 19-én beszüntetheti a személyszállítást, mert a város három éve nem fizetett a cégnek - erről a település polgármestere beszélt a helyi képviselő-testület csütörtöki ülésén.
Előbb hat, majd öt forintot akart behajtani gönyűi ügyfelén egy biztosító, amely az adóhatósággal fenyegetett, ha nem jut pénzéhez – írja a Kisalföld.hu.
Magyarországon jelentős adósságcsökkentésre van szükség, amely ugyan átmenetileg visszafogja a növekedést és a fogyasztást, azonban enélkül a bankok nem finanszírozhatnak biztonságosan, nem indulhat be egy határozott növekedés.
Már féléves bérleti díjjal tartozik a Magyar Televízió, miközben több mint egy éve használja a Bojtár utcai gyártóbázisát - olvasható a gyártóbázist létrehozó és működtető Millenniumi Média Kft. pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében. A köztelevízió reagálásában viszont az áll: nem arról van szó, hogy az MTV ne fizetne, hanem arról, hogy a Millenniumi Média Kft. havonta csak egy, a tárgyalások során már elfogadott részletét kaphatja meg a bérleti díjnak. Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos az ügyről úgy nyilatkozott: "a prioritások között szerepel" az MTV székházszerződésének kivizsgálása.
A Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűn erőművet építő alvállalkozó cég, az Andro-Bau Kft. demonstrált csütörtökön Budapesten, mivel a fővállalkozó Mélyépszer Plusz Kft. nem fizette ki a munkáért járó több mint 267 millió forintot és annak kamatait - mondta a tüntetésen Androsics Zita, az Andro-Bau Kft. egyik ügyvezetője és tulajdonosa.
Gyorsabb lesz keddtől a lejárt pénztartozások behajtása, mivel azokat elektronikusan, a közjegyzők közreműködésével lehet - fizetési meghagyással - beszedni, sőt az egymillió forintnál kisebb pénztartozáshoz csak így juthat hozzá a jogosult - egyebek mellett ezt tartalmazza a tavaly júniusban elfogadott törvény.