A TASZ-hoz is kiszáll a Kehi
A K-Monitornak és a TASZ-nak is jelezte érkezését csütörtökön a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, amely az elmúlt hetekben sorra ellenőrzi a civil szervezetek gazdálkodását.
A K-Monitornak és a TASZ-nak is jelezte érkezését csütörtökön a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, amely az elmúlt hetekben sorra ellenőrzi a civil szervezetek gazdálkodását.
hvg.hu
Miközben Lázár János ma Brüsszelben a Norvég Támogatási Alap képviselőivel tárgyal, Romániától Kenyán és Egyiptomon át Szlovákiáig több mint 60 nemzetközi szervezet fejezi ki szolidaritását a magyar civileket ért kormányzati lépések miatt. Csütörtökön egységes közleményt adtak ki, melyben kifejtik: kiállnak a magyar civil szektor függetlenségéért.
hvg.hu
A Velencei Bizottsághoz és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez fordult a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, mert szerintük az alkotmányosság elveivel és a nemzetközi normákkal összeegyeztethetetlen a fővárosi önkormányzati képviseleti rendszer átrajzolása, ezért pedig megkérdőjelezhető az őszi önkormányzati választás legitimitása is.
hvg.hu
Az Alkotmánybíróság (Ab) kommentekre vonatkozó döntése aránytalanul nagy visszatartó hatással fog járni az interneten zajló, ma még élénk közéleti vitákra – közölte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerdán az MTI-vel.
MTI
Sajtóhírek szerint 30 millió euró kötbért fizetett a főváros a négyes metró csúszása miatt a német gyártónak. Ez most leellenőrizhető, miután a TASZ perben kiharcolta az erről szóló papírok nyilvánosságát.
MTI
A változó társadalmi-politikai körülményekre innovatív megoldásokkal reagáló projekteket támogató SozialMarie tegnap a tizedik alkalommal díjazta a legjobb szociális innovációkat. Három magyar projekt is célba ért.
hvg.hu
Az Energiaklub a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) képviseletével pert indított a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal szemben, a paksi bővítést megalapozó hatásvizsgálatok, elemzések megismeréséért. Az első tárgyaláson a bíró szerint is a „mocsárban tapogatóztunk”.
hvg.hu
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kérdéssel fordult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), hogy megtudja, hogyan lép fel a Fidesz kéretlen üzeneteivel, az sms-ekkel és e-mailekkel szemben.
MTI
A HIV-vírussal élőknek akár 75 százaléka diagnosztizálatlan lehet Magyarországon, miközben a nyugati országokban ez az arány 25 százalék körül van. A szűrés nem igazán működik, csak az idén eddig tíz újonnan regisztrált AIDS-beteget szűrtek ki, ami azt jelenti, hogy akár 3-8 éve is fertőzöttek lehetnek anélkül, hogy tudott volna róluk az ellátórendszer. Nagyban segítené a helyzetet, ha itthon is lehetne kapni házitesztet, ami például Angliában április elsején kerül be a patikai forgalomba.
Molnár Barbara
A TASZ és a Patent Egyesület az EMMI Egészségügyért Felelős Szakállamtitkárságához fordult, hogy megtudja, mik az abortusztabletta "rejtett kockázatai".
hvg.hu
Ennyi jelölt és lista nem indulhatott volna a választópolgárok adataival való visszaélés és az ajánlóívek meghamisítása nélkül. Könnyen lehet, hogy a pártok kicserélték egymás között az ajánlóíveket, és átmásolták az aláírásokat – figyelmeztet a TASZ és más jogvédők. A civilek segítségével ellenőrizhető, hogy kinek az aláírásával melyik párt élt vissza.
hvg.hu
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint alapjogokat sért a Miskolci Önkormányzati Rendészet több szervezettel közösen tartott hatósági ellenőrzéssorozata. A jogvédő szervezet a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodával (NEKI) közösen beadvánnyal fordult az alapvető jogok biztosához, hogy vizsgálja ki a megfélemlítő módon végrehajtott, kifejezetten a mélyszegénységben élőket érintő ellenőrzéseket - írta a TASZ kedden az MTI-t.
MTI
A Társaság a Szabadságjogokért felszólította a Nemzeti Választási Irodát a tájékoztatási hibák megelőzésére, miután rosszul jelölték meg a londoni szavazóhelyiség címét – olvasható a szervezet honlapján.
MTI
A Nemzeti Választási Iroda hibásan tájékoztatta az Amerikában szavazó magyarokat a választás időpontjáról – közölte a TASZ. Az időeltolódás miatt ott április 5-én voksolnak.
MTI
Mivel a kormány megtagadta az Energiaklub adatigénylését a Paksra tervezett új atomerőmű építésével kapcsolatban, a szakpolitikai intézet – a jogi ügyeit képviselő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezettel együtt – beperelte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NFM). A cél, hjogy az orosz-magyar szerződés mögött álló részleteket és számításokat mint közérdekű adatokat nyilvánosságra hozatalra kényszerítsék.
hvg.hu
Március közepétől Magyarország egyike lesz azon országoknak, ahol a legszigorúbban szabályozzák a művi meddővé tételt. Családtervezési indokkal csak azok kérhetnek ilyen célú orvosi beavatkozást, akik már elmúltak negyvenévesek vagy legalább három, vér szerinti gyerekük van. A szakemberek szerint ettől nem születik majd több gyerek, maximum több lesz az egészségügyi indok alapján végzett művi meddővé tételt, ami megint csak a hálapénz intézményét erősítheti.
hvg.hu
Jelenleg néhány lakcímkártyaadat elég ahhoz, hogy bárkit átjelentsenek egy olyan szavazókörbe, ami otthonától több száz kilométerre található, és így ne tudjon szavazni. Ehhez hasonló adatokat lépten-nyomon kiadunk magunkról, ha máskor nem, az ajánlószelvények kitöltésénél. Ha valaki ezekkel vissza akar élni a választáson, akár ügyfélkapu-regisztráció nélkül is megteheti – int a TASZ.
hvg.hu
Amíg nem bizonyosodik be, hogy Horváth András valótlanságot állított a NAV-ról és az áfacsalásról, megilleti a közérdekű bejelentőknek járó védelem. Például joga van ahhoz, hogy ne ellene nyomozzanak, hanem az ő bejelentését vizsgálják ki - többek között ez áll abban a közleményben, amelyet közösen adott ki a TASZ, a TI-Magyarország, a K-Monitor és az atlatszo.hu.
hvg.hu
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közérdekű adatigénylést nyújtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kétnapos átvilágításának részleteit illetően.
MTI
Pert indít a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egy nemzetközi együttműködés részeseként a brit titkosszolgálattal szemben, mert a Tempora megfigyelési programmal megsértette a nem brit állampolgárok magánszférát védő jogait.
hvg.hu