Milyen Windowst használ? Érkezik az új verzió, több újdonság is lesz benne
A 22H2 nevű kiadás egyik újítása lehetővé teszi, hogy az emberek hangparancsok segítségével vezéreljék a számítógépüket.
A 22H2 nevű kiadás egyik újítása lehetővé teszi, hogy az emberek hangparancsok segítségével vezéreljék a számítógépüket.
A Nemzetköz Űrállomáshoz kapcsolódó üvegházban magokból nevelnek majd teljesen kifejlett növényeket.
Kielemezte az idei második negyedévben végzett magyarországi méréseinek eredményeit az Opensignal technológiai piackutató. Az eredmények megmutatják, melyik mobilszolgáltató miben igazán erős.
A spanyol videósnak mindössze 2,30 eurót kellett volna fizetnie, de nemet mondott, arra hivatkozva, hogy ő ingyen fogyasztja el az ételeket az adásokban.
A Skóciában készült Calvine Photograph több évtizedre eltűnt, most viszont sikerült előkeríteni az eredeti felvételt.
A Hyper két új eszközt dobott a piacra, amelyekkel egyszerre akár több laptopot, telefont és táblagépet is feltölthetünk.
Nem akarnak visszatérni az irodákba a hazai szakemberek, 93 százalékuk választja a távmunka valamelyik formáját, sokan fontolgatják a „virtuális kivándorlást”.
Már korábban is megvádolta a Google az Apple-t azzal, hogy megkülönbözteti az androidos és az iPhone-os felhasználókat. Annyira nem száll le a témáról, hogy már közösségimédia-kampányt is indított ez ügyben.
Nem mindegy, milyen böngészőt használunk bizonyos Netflix-tartalmak nézéséhez: a Chrome vagy a Firefox például nem a legbölcsebb választás.
Az éves orosz fegyverexpó, az „Armija” idei felhozatalának rövid életű sztárja volt a gránátvetővel felszerelt nindzsa-robotkutya.
A Midjourney nevű platform gyorsan az internetezők kedvencévé vált, mert szinte bármilyen témából látványos képeket kreál.
A furcsa kísérleteiről ismert Allen Pan most az evolúciót próbálta meg visszafordítani. Illetve: valami olyasmit.
A gyermek egy születési rendellenesség miatt sürgős beavatkozásra szorult. Ehhez a 3D-nyomtatóra is szükség volt.
A felhők a helyi obszervatórium fölött jelentek meg.
A Xiaomi nemrég mutatta be az első humanoid robotját, a CyberOne-t, ami 100 százalékban a kínai cég fejlesztése.
A SpaceX, a OneWeb és az Amazon együtt több mint 46 000 műholdat tervez pályára állítani a következő időszakban. Ha sikerülne összehangolni őket, az még hatékonyabbá tehetné a munkát.
Hamarosan megkezdhetik az oltást a Moderna új, koronavírus elleni védőoltásával, ami már nemcsak az eredeti kórokozó ellen nyújt védelmet.
Az FH-95 és az FH-97 jelzésű kínai drónok egymást kiegészítve üthetnek rést az ellenséges légvédelmen, majd csapást mérhetnek létesítményekre.
Nem biztos, hogy érdemes bárkinek megvenni a Garmin új okosóráját, azonban célközönségét, az aktív életet élő sportolókar, túrázókat, kalandorokat lenyűgözhetik az eszköz specifikációi, és hihetetlenül hosszú üzemideje.