„Lebegő” vonatot mutatott be Kína, több mint 600 kilométer/órára képes
A maglev technológiájú vonattal mindössze 2,5 óra alatt lesz teljesíthető az az út, ami repülővel is több mint 3 óráig tartana.
A maglev technológiájú vonattal mindössze 2,5 óra alatt lesz teljesíthető az az út, ami repülővel is több mint 3 óráig tartana.
A Netflix első körben a mobilos játékokra fog összpontosítani, de idővel konzolos címek is előkerülhetnek. A szolgáltatás egyelőre nem jár többletköltséggel.
Új funkció kerül sokak kedvenc chatprogramjába: a WhatsApp egy olyan beállításon dolgozik, amely végre lehetővé teszi, hogy az eddigieknél jobb minőségben küldhessenek képeket, videókat a felhasználók.
A hivatalos források csak annyit említettek, hogy az eszköz valameddig repült, majd leszállt valahol Belső-Mongóliában.
Ahogy várható volt, egyre nagyobb port kavar a Pegasus-ügy – és szintén nem meglepő, hogy egyre több digitális népművészt megihlet.
Bár a Microsoft továbbra sem árulta el, mennyi pénzt kér majd a Windows 365 nevű szolgáltatásáért, vannak, akik már sejtik, mekkora költséggel lehet számolni.
Sikeres volt a New Shephard űrhajó első emberes repülése. A történelmi kilövésen négyen vettek részt, köztük egy 18 éves fiú.
Az Apple frissítette a felhasználók számára készített útmutatóját, amiben azt írja, hogy nem szabad olyan szerrel kezelni a vállalat termékeit, amiben hidrogén-peroxid található.
Az X2 névre keresztelt elektromos szerkezet 35 percet tud egy töltéssel utazni.
Az Instagram bizonyos felhasználóknak a hírfolyam tetején jelenít meg egy üzenetet, amiben arra biztatják őket, próbálják ki a Facebookot.
Kínában több mint száz százalékkal nőtt az 5G-s mobilkapcsolatot támogató telefonkészülékek kiszállítása az idei első hat hónapban éves összevetésben.
A Google egy pluszsávot tett az androidos Chrome böngészőhöz, hogy a kereséseknél gyorsabban lehessen navigálni a találatok között.
Az Ocado nevű cég London dél-keleti részén üzemelő raktárát egy hétre le kellett állítani, miután három robot karambolozott egymással.
A kormányzati kommunikációs szakembereknél valamivel szorgalmasabban dolgoznak az internet népművészei a Pegasus-ügyben. Is.