Szuperfegyver érkezhet a necces tartalmak ellen a netre
Egyszer talán csak megmosolyogtató emlék lesz abból, hogy a közösségi médiás tartalomszűrők közismert reneszánsz festményeket pornográfiaként jelölnek meg.
Egyszer talán csak megmosolyogtató emlék lesz abból, hogy a közösségi médiás tartalomszűrők közismert reneszánsz festményeket pornográfiaként jelölnek meg.
A helyi kormány már utasította a közösségi oldalakat, hogy az ezzel kapcsolatos tartalmakat tüntessék el a felületekről.
A világhírű biológust elmondása szerint fenyegetéssel beszervezte a szocialista kémelhárítás, de senkiről nem készített jelentést. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) főigazgatója azt mondja: nincs alapuk kétségbe vonni ezt.
Új funkciót tesztelnek a Google Fotóknál: az eddigieknél jóval több szempontot meg lehet majd adni a kereséseknél, ami így sokkal hatékonyabbá válhat.
A Xiaomi is belépett azon gyártók sorába, akik a cserélhető alkatrészekben látják egy-egy okostelefon-modell jövőjét. Egyelőre csak egy szabadalom árulkodik a kínai gyártó elképzeléséről.
Craig Federighi egy bírósági meghallgatáson marketinges háttérszöveg nélkül elemezte az Apple egyik legfontosabb felületének, a macOS biztonságát.
Egy, az Apple mobilrendszerében hosszabb ideje fennálló probléma olyannyira zavart egy amerikai felhasználót, hogy inkább lecserélte a készüléket. A slusszpoén: az illető azt állítja, régebben az amerikai gyártónak dolgozott.
Bár olykor egyedüli üdvözítő megoldásnak tűnhet a váltságdíj megfizetése a zsarolóvírusos támadásnak áldozatul esett szervezetek számára, ez a lehető legrosszabb ötlet – legalábbis a brit belügyminiszter szerint.
Úgy tűnik, virágkorukat élik azok a csalók, akik az online megrendelt termékek helyett valami értéktelen vackot küldenek a vásárlóknak.
A Clubhouse szolgáltatása eddig iPhone-okra volt csak elérhető, de már az androidos magyar felhasználók is letölthetik.
Az amerikai Michigani Egyetem kutatói egy olyan processzort készítettek, ami a legtöbb támadástól megvédi a felhasználó rendszerét.
A Google a jövőben a kijelző alá tenné a Pixel telefonok szelfikameráját, ehhez viszont egy olyan megoldást alkalmaznának, amit más gyártónál még nem láttunk.
Az első körben az amerikai felhasználók számára elérhetővé tett gyors jelszócserélőt világszerte bevezeti majd a Google az androidos Chrome alkalmazásban.
Tajvant soha nem látott szárazság sújtja, és az előrejelzések szerint június közepéig nem is érkezik olyan mennyiségű csapadék, ami enyhíthetne a helyzeten.
A világhírű kutatóbiológus, biokémikus Karikó Katalin szerint vannak emberek, akiknek teljesen mindegy, hogy mit mondanak, ők akkor is elutasítják az oltást. Az Egyesült Államokban élő szakember három napig vendégeskedik Szegeden.
Ezentúl élő videón keresztül is jelezhetik vásárlási szándékukat a legnagyobb közösségi oldal felhasználói. Az újdonság egyelőre csak egy felületen működik.
A szolgáltató hivatalosan még nem is közölte, hogy élnek a csatornák, de valaki már rá tudott csatlakozni.
Az Apple egyik remek fejlesztése az AssistiveTouch, amely lehetővé teszi, hogy az adott készüléket a képernyő érintése nélkül kezelje a felhasználó. Ez a hasznos eszköz az Apple Watchon is elérhető lesz.
A Google ismét bevezetné az RSS-olvasót, ezúttal a Chrome böngésző részévé téve azt. A tesztelés a következő hetekben indulhat meg.