Olyan processzort készített az IBM, amivel négy napig bírhatja az okostelefon egy feltöltéssel
Az IBM elsőként jelentette be, hogy elkészült a 2nm-es gyártási technológiával előállítható processzora. Az egység komoly változást hozhat a mobilpiacon.
Az IBM elsőként jelentette be, hogy elkészült a 2nm-es gyártási technológiával előállítható processzora. Az egység komoly változást hozhat a mobilpiacon.
hvg.hu
15 éven át lehetett nézni és videókat megosztani a LiveLeaken, ennek azonban most vége.
Az amerikai Ohio állam egyik képviselője, Andrew Brenner többször is megpróbálta beállítani a Zoomon a hátteret, hogy úgy tűnjön, odahaza ül. De nem ott ült.
hvg.hu
Volt, akinél a hiba 24 óra alatt 30 gigabájttal rövidítette meg a merevlemez kapacitását.
hvg.hu
Hat hónapon át kedvezményes tarifákkal segíti új üzleti ügyfelei újraindulását a Telenor Magyarország – azzal a feltétellel, hogy a cég utána másfél évig még a szolgáltatónál marad.
hvg.hu
Hasznos is tud lenni a Facebook, ha kell. Még olyan helyzetekben is, amikor teljesen tanácstalan történészek szorulnak segítségre.
hvg.hu
A Hosszú Menetelés 5B visszatérése teljesen ellenőrizetlen módon zajlik, egyesek attól tartanak, hogy a szerkezet lakott területen landol.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nem kerül túl messzire a pályától, csak a háttérben lévő logó változik: a Google helyett az Apple-nek dolgozik tovább a mesterségesintelligencia-kutatással foglalkozó Samy Bengio.
hvg.hu
Az eszköz a hírek szerint május 11-én debütál a holland piacon. De az, hogy az egyes országokban pontosan mikor, még kérdéses. A DxOMark szerint most ezzel a mobillal lehet a legjobb képeket csinálni.
hvg.hu
Az Apple megszokott vonzó dizájnját hozza magával az elveszett tárgyak keresésére használható AirTag, azonban hiányzik egy olyan lyuk róla, ami egyszerűsíthetné a használatát. Mint kiderült, nem lehetetlen ilyet fúrni bele, de nem igazán érdemes ezzel kísérletezni.
hvg.hu
Nem csak megtervezte, meg is építette az első ki- és visszahúzható fénykardot a Disney. Azt még nem tudni, hogyan teljesít a birodalmiak ellen.
hvg.hu
Még nyugtalanabbak lettek a republikánusok, miután a Facebook “legfelsőbb bírósága” szerdán azt közölte: egyelőre nem látják indokoltnak, hogy a volt elnök, Donald Trump fiókjáról lekerüljön a tiltás.
hvg.hu
A SpaceX Mars- és Hold-utazásra tervezett kísérleti űrhajójának prototípusai az előző négy kísérlet során felrobbantak.
MTI
Long Boi rászolgálat a nevére: mintegy 70 centiméter magasra nőtt. Az állat Instagram-oldala régóta aktív már, de csak most kapták fel az internetezők.
hvg.hu
A rendőrség egy dunakeszi férfivel szemben indított eljárást különösen nagy kárt okozó csalás megalapozott gyanúja miatt.
hvg.hu
Hozzávetőlegesen három hétig fog tartani a Apple kontra Epic tárgyalása. Már az első napon nyilvánvalóvá tette az Apple: nem szeretne Androiddá válni.
hvg.hu
A Sony már öt éve nem adott ki új tükörreflexes fényképezőgépet, és mostantól a régieket se lehet megvásárolni.
hvg.hu
Még áprilisban merültek fel kétségek a Peloton Tread+ típusú futópadjának biztonságosságával kapcsolatban, de a cég eddig ellenállt a visszahívást szorgalmazóknak.
hvg.hu
A tervek szerint már ebben a hónapban nekilát az amerikai védelmi minisztérium főfelügyelősége átnézni, hogy a Pentagon milyen lépéseket tett az ufójelenségek vizsgálata során.
hvg.hu
Eddigi legfontosabb döntését hozta meg szerdán a Facebook független ellenőrző bizottsága. Ennek alapján a volt amerikai elnök nem térhet vissza a Facebook-birodalom közösségi platformjaira.
hvg.hu