A NAÜ már Iránban van
Teheránba érkezett szombaton a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) delegációja a hatok és Irán között tavaly novemberben létrejött, történelminek nevezett megállapodás betartásának ellenőrzésére.
Teheránba érkezett szombaton a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) delegációja a hatok és Irán között tavaly novemberben létrejött, történelminek nevezett megállapodás betartásának ellenőrzésére.
MTI
A diplomácia mellett katonai nyomásra is szükség van az iráni atomkérdés megoldásához - jelentette ki Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter szombaton Manamában.
MTI
A genfi tárgyalások napirendjén szereplő, Iránnal kötendő köztes megállapodás nem rendelkezik arról, hogy Teheránnak hosszú távon legyen-e joga az urándúsításhoz - jelentette ki szerdán John Kerry amerikai külügyminiszter. Kerry rámutatott: a tárgyalásoktól függ, hogy mit engedélyeznek majd egy országnak (Iránnak) a szabályok keretei között.
MTI
Egy ismeretlen támadó agyonlőtte vasárnap este Teheránban az iráni ipariminiszter-helyettest.
MTI
"Történelmi léptékű hiba" lenne a Teherán atomprogramjáról Irán és a Hatok nevű országcsoport között Genfben körvonalazódó megállapodás elfogadása - közölte csütörtökön Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
MTI
Támogatja azt az Irán által csütörtökön előterjesztett tervet a Hatok néven emlegetett országcsoport, amely szerint Teherán korlátozná atomprogramját az ellene hozott gazdasági szankciók részleges feloldásáért cserébe - közölte az iszlám köztársaság főtárgyalója.
MTI
Halál Amerikára! – hirdeti a propaganda-falfestmény Teherán központjában. Az iráni közvélekedés azonban nagyban különbözik a hivatalos állásponttól: a nagy többség békét szeretne, és nyugati árukat. Glódi Balázs képriportja egy ellentmondásos ország mindennapjairól.
Stiller Ákos - képszerkesztés
Az Egyesült Államok jó viszonyt akar kialakítani Iránnal, de nem a nyilatkozatokat nézi, Teheránnak először bizonyítania kell, hogy le akarja zárni az atomfegyverprogramja miatti vitát - jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter csütörtökön Tokióban.
MTI
Nem várja a vitatott iráni atomprogrammal kapcsolatos nyitott kérdések azonnali megoldását az új iráni nagykövet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) pénteken kezdett tárgyaláson.
MTI
Korábbi hírek arról szóltak, hogy a szíriai elnök váratlanul landolt Teheránban családjának és kormányának több tagjával együtt. A teheráni külügyi szóvivő "nevetségesnek" nevezte az értesülést.
MTI
Aszad repülőgépe kedd este váratlanul Teherán nemzetközi légikikötőjében landolt. Állítólag tárgyalni érkezett Iránba.
MTI
Újabb nukleáris erőművet építtetne Oroszországgal Teherán. Még tíz Paksot szeretnének.
hvg.hu
Polgári teherszállító repülőgépeken vitték a Fateh-110 típusú rakétákat Teheránból Damaszkuszba - írta a Jiszráél Hajóm (Izrael Ma) című izraeli napilap kedden, iráni légitársaságokról gyűjtött amerikai titkosszolgálati információk elemzése alapján.
MTI
Teheránnak nem atomfegyverre van szüksége, hanem megfizethető energiát szolgáltató nukleáris erőműre - szögezte le Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök hétfőn Beninben, nyugat-afrikai körútja első állomásán.
MTI
Irán atomprogramjáról kezdődtek pénteken újabb tárgyalások Teherán és a hatok csoportja között a kazah nagyvárosban, Almatiban - közölte egy nyugati diplomata.
MTI
Teherán ismét teljes támogatásáról biztosította a szíriai elnököt szombaton, kijelentve, hogy a 2014-es elnökválasztásokig "Bassár el-Aszad az ország törvényes államfője", s akkor is a szíriaiak döntik majd el, kire szavaznak.
MTI
Teheránban tárgyal a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) a vitatott iráni atomprogram ellenőrzéséről szóló szerződés megkötéséről.
MTI
Irán és Magyarország a két ország együttműködéséről és kétoldalú kapcsolatainak javításáról tárgyalt hétfőn - számolt be egy helyi hírügynökség.
hvg.hu
Az izraeli kormányfő szerint a teheráni vezetés által nemrég üzembe helyezett új centrifugák harmadával lerövidítik az iráni atombomba elkészítéséhez szükséges időt.
MTI
A legfőbb iráni vezető elutasítja a kétoldalú tárgyalásokat az atomprogramról.
MTI