Osváth Zsolt feljelentette a TV2-t a médiahatóságnál
Az influenszernél a Megasztár múlt szombati adása verte ki a biztosítékot, amelyben a női mosdóba is követték a kamerák az egyik kiskorú versenyzőt.
Az influenszernél a Megasztár múlt szombati adása verte ki a biztosítékot, amelyben a női mosdóba is követték a kamerák az egyik kiskorú versenyzőt.
HVG
A tévében ritkán látható, közéleti aktivizmusa miatt is ismert színész, a noÁr mozgalom alapítója mellett ByeAlex is a Csillag születik zsűritagja lesz.
hvg.hu
A Britain’s Got Talent című brit tehetségkutató utolsó válogatójában akkorát villantott az egyik fellépő, hogy kedvéért a zsűri megszegte a műsor szabályait is.
hvg.hu
Az utolsó csapat is távozott a műsorból, és már egyetlen nő maradt csak a versenyzők között.
hvg.hu
2010 óta magyar tinik tízezrei olvassák ifjúsági regényeit. A Szent Johanna Gimi és a most véget érő Bexi-sorozat sikerét szerinte könyvei hiánypótló jellege hozta, és az, hogy tiszteli a kamaszokat, akik szerinte ma sokkal komolyabban veszik a tanulást, különösen a nyelveket, mint az előző generációk. Interjú.
Hercsel Adél
Megalakult a Virtuózok tehetségkutató műsor nemzetközi értékesítésével foglalkozó Virtuosos International Zrt. – közölte a cég hétfőn.
MTI
Változások jönnek az X-Faktorban: csak hét élő epizód, mobilapplikáció és megváltozott kiesési rendszer lesz. Arról egyelőre hallgatnak a műsor készítői, hogy jön-e valaki a kirúgott Petics Kristóf helyére.
hvg.hu
Augusztus 27-én elindul a TV 2 legújabb tehetségkutató műsorába oltott valóságshow-ja, a Star Academy. Andy Vajna televíziójánál nem aprózzák el: négyezer négyzetméteres komplexum épült fel a produkcióhoz. – A versenyzők felkészülését még pszichológus is segíti.
unknown
Meglepődtünk, hogy mennyire jól sikerült A Dal 2016 első elődöntője, amiben már szerintünk a leendő győztes dal is elhangzott. Úgy tűnik, három év után, amióta az egyszeri magyar tévénéző is részese lehet a kiválasztási folyamatnak, mind a zsűri, mind a nézők, mind pedig a dalcsináló művészurak és hölgyek egyre tudatosabban állnak az Eurovízió-projekthez.
Hercsel Adél
Az RTL Klub Hungary’s Got Talent című showműsorába négyéves kortól, műfaji megkötés nélkül bárki jelentkezhetett. A válogató adásokból a zsűri 30 versenyzőt és csapatot juttatott az élő elődöntőbe, végül 9 döntős produkció közül a nézői szavazatok alapján dőlt el, hogy kié a végső győzelem.
hvg.hu
Levitézlett sztárokat, top celebeket és újonnan felfedezett kedvenceket is felvonultat a TV2 dalestjének harmadik évada, amiben úgynevezett sztárok utánoznak igazi sztárokat. A „mulatási”, a házibuli és a nosztalgia jegyében fogant műsor hiába próbálkozott új szereplőkkel, ezúttal sem okozott meglepetéseket, és a produkciók többsége még mindig ugyanazt a pavlovi reflexet váltotta ki: megragadni a távirányítót, és azonnal továbbkapcsolni.
Hercsel Adél
Most akkor mi is ez műsor? De tényleg. Szombat este érdeklődve, de tényleg az őszinte kíváncsiságtól vezérelve belenéztem A dal című köztelevíziós könnyűzenei műsorba. Nos, okosabb nem lettem. Azt kérdeztem eddig is, és azt kérdezem most is, hogy ez mi?
Németh Róbert
A Virtuózok cukiságfaktor és a ciki kategória nélkül is helytáll – véli a műsor producere és a licenc egyik kitalálója, Vadász Dániel. Az első három adása után a műsorkészítők elégedettek, úgy tűnik, a klasszikus zenei tehetségkutató beteljesítheti kultúrmisszióját: a komolyzene és a hazai zenei oktatás népszerűsítését. Bár a kereskedelmi csatornákon futó műsorokhoz hasonlóan tálalják az ifjú zenészek produkcióit, a formátum nagyon sokban különbözik az X-Faktortól és társaitól.
Lukács Andrea
Megtörtént a szakmai rosta, túl vagyunk a mentorok házán. Az X-faktor versenyzőinek innentől az élő show-kban kell bizonyítaniuk. Alföldi Róbert a második szériában a fiúkat mentorálja. Hogy ez miben más, mint tavaly a lányokkal? Villáminterjú.
Lukács Andrea
Ördög Nóra és Majka vezeti majd a TV2 Rising Star című műsorát – közölte a TV2.
hvg.hu
Október 26-tól kezdi el sugározni a TV2-n a Rising Star tehetségkutatót - közölte a csatorna.
hvg.hu
Az idén is pályázaton keresik azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2014-ben Európa legnagyobb zenei versenyén, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel december 1-ig nevezhetnek.
MTI
Limitálni készül a televízióban sugározható énekes tehetségkutató műsorok számát a szabályozó hatóság.
MTI
The You Generation címmel 26 országban a YouTube közösségi videomegosztó közreműködésével indít online tehetségkutató versenyt szerdától a világszerte sikert aratott X Factor tévéshow alkotója, Simon Cowell.
MTI
Az ének iskolája címmel indít műsort a TV2 késő tavasszal, és visszatér a csatornára A 40 milliós játszma is - írta a Marketing és Media online.
hvg.hu