#Tiszaújváros

"Ha nem mondok fel önként, kirúgnak"

Volt és jelenlegi dolgozók írtak többtucatnyi elkeseredett levelet a tiszaújvárosi Jabil üzemben kialakult állapotokról, munkakörülményekről és bánásmódról. Volt azonban olyan elbocsátott dolgozó is, aki pozitívan nyilatkozott a vállalatról. Eközben a társaság leginkább a mintegy 700 fős létszámleépítéssel van elfoglalva.



Tűz volt a tiszaújvárosi TVK-ban

Tűz keletkezett a tiszaújvárosi TVK területén csütörtökön – közölték a katasztrófavédelemtől. A tüzet rövid időn belül eloltották, senki sem sérült meg, veszélyes anyag nem került a levegőbe.



Biomassza kazán is működik már a tiszaújvárosi fűtőműben

Ötszáz kilowatt teljesítményű, úgynevezett fluidágyas biomassza kazánt adtak át kedden a Sinergy Kft. tulajdonában lévő Tisza BioTerm Kft. tiszaújvárosi fűtőerőművében. A körülbelül 130 millió forintos beruházáshoz pályázaton 65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a társaság.




Tűz volt a TVK-nál

Tűz volt a Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. tiszaújvárosi telephelyén szerdán kora reggel, személyi sérülés nem történt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.



Lebukott a borsodi Thelma és Louise

Június 25-én a késő délutáni órákban a tiszaújvárosi rendőrkapitányságra egy helyi nagyáruházból bejelentés érkezett, mely szerint a biztonsági szolgálat két bolti tolvajt fogott el és rendőri segítséget kérnek - közölte a rendőrség.





Lakástűz Tiszaújvárosban: 19 embert evakuáltak

Kigyulladt egy lakás a Borsod megyei Tiszaújvárosban, sérült nincs, a házból azonban tizenkilenc lakót ki kellett menekíteni - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szerdán kora reggel. A lakók nagy része már hazatérhetett.




Késelés az iskolában: az egyik sérült diák volt a támadó

Őrizetbe vették a rendőrök a tegnap, egy tiszaújvárosi gimnáziumban történt késelés gyanúsítottját. A 14 éves fiú, akit először a könnyebben sérült áldozatnak hittek, megtört, s bevallotta hogy ő szurkálta meg életveszélyesen megsérült diáktársát - értesült a HavariaPress.




670 új munkahely Tiszaújvárosban

Az amerikai érdekeltségű Jabil Circuit Kft. közel 23 millió eurós beruházást valósít meg Tiszaújvárosban, amelynek révén rövid időn belül 670-nel növeli alkalmazottainak számát. A cég a projekthez állami támogatást kap, ami már az első gyártási évben megtérül az államháztartásnak - jelentették be a kormány és a cég képviselői pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.