A magyar diákok negyede túlsúlyos vagy elhízott
Évről évre javul a diákok fittségi szintje, de még mindig rosszabbak az adatok, mint a koronavírus előtt.
Évről évre javul a diákok fittségi szintje, de még mindig rosszabbak az adatok, mint a koronavírus előtt.
Magyar Zoltán, a sportági szövetség elnöke szerint az ötszörös olimpiai bajnok a hullámzó magyar torna védőbástyája volt.
Óvás, fellebbezés és a nemzetközi Sportdöntőbíróság ítélete nyomán a harmadik helyezett végül a román Ana Barbosu lett.
A Nemzetközi Torna Szövetség elsőre nem fogadta be a románok beadványát, ezért a a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultak.
Ana Barbosu már a harmadik helyet ünnepelte, amikor kiderült, hogy a zsűri elfogadta az amerikai Jordan Chiles felülvizsgálati kérelmét, pontszámát pedig 0,1-gyel növelte.
Simone Biles annyira tehetséges, és annyira uralja a tornát, hogy könnyű magától értetődőnek venni a nagyszerűségét. De az őszintesége és a sebezhetősége nélkül talán soha nem tudtuk volna meg, mennyire nagy sportoló is az immár hétszeres olimpiai bajnok.
Mutatjuk, melyik versenyszámokra érdemes figyelni csütörtökön!
Az olimpia legfontosabb vasárnapi eseményei percről percre a HVG-n.
Véget ér az olimpia első hete, ám vasárnap még 13 aranyérem vár kiosztásra, amelyekből a magyaroknak is juthat. Összeszedtük, mely eseményekre érdemes a legjobban odafigyelnünk Párizsban július 28-án.
Székely Zója nevezésének engedélyezéséről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzetközi Tornaszövetség és a párizsi szervezőbizottság dönt.
Tartalékversenyző nélkül kell kiállniuk.
A fiút egy fűtőtesthez kötözték, erőszakkal alkoholt itattak vele, megnyírták, hamut szórtak fejére és levetkőztették, miközben egész idő alatt azt kiabálták, hogy “ungure” (te magyar). A resicabányai városi rendőrség és a gyermekvédelmi hatóság is vizsgálja a történteket, és az Országos Diszkriminációellenes Tanács is vizsgálatot indított.
Az amerikai tornász négy aranyat és egy ezüstöt nyert Antwerpenben.
Az amerikai tornász történelmet írt, újabb ugrást neveztek el róla.
A négyszeres olimpiai bajnok a tokiói olimpia óta nem versenyzett, hogy a mentális egészségére koncentráljon.
Vagy Havasi Balázs a zongorája nélkül. A fineszguru vállalkozó a GVH-büntetés utáni életét vázolta fel a Frizbiben.
A második legjobb eredménnyel jutott be a nyolcas döntőbe, a magyar csapatnak óvást kellett benyújtani az éremért.
Nemcsak nyak- és hátfájdalmat okozhat az ülőmunka közben felvett rossz testtartás, hanem akár a belső szervekre is kihatással lehet, ezért nem árt naponta többször a megfelelő tornával átmozgatni magunkat. Hogy mit is kell pontosan csinálni, az a Semmelweis Egyetem oktatóvideójából derül ki.
A sakk sokadvirágzását éri, óriási pénzdíjakért folyik a küzdelem és egészen abszurd vádak is felbukkannak, hogy a sportolók hogyan csalhatnak. Nagyon kevés a lebukás, a sakkozókat erősen figyelik, akár játszma közben is felállíthatják őket a bírók ellenőrzésre és a doppingolást is ellenőrzik.