Szárnyal a török gazdaság
A vártnál nagyobb mértékben bővült a török gazdaság a második negyedévben, és az ipari miniszter az év egészére is 7-8 százalékos növekedést prognosztizál.
A vártnál nagyobb mértékben bővült a török gazdaság a második negyedévben, és az ipari miniszter az év egészére is 7-8 százalékos növekedést prognosztizál.
MTI
Az Egyesült Államok fontolóra vette, hogy pilóta nélküli repülőgépeket fog állomásoztatni Törökországban az után, hogy kivonta csapatait a szomszédos Irakból - jelentette amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva a Washington Post.
MTI
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő meghiúsította, hogy kompromisszumos megoldás szülessen Törökországgal a Gázába tartó segélyflottilla tavalyi lerohanásával kapcsolatos bocsánatkérés ügyében – írta pénteki számában a Jediót Ahronót című izraeli lap.
MTI
Ezentúl török hadihajók fogják kísérni a Gázai övezetbe a humanitárius segélyt szállító hajókat - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, akit az al-Dzsazíra arab televízió idézett. Erdogan csütörtöki bejelentése újabb válasz arra, hogy Izrael leszögezte: nem hajlandó bocsánatot kérni a halálos kimenetelű tavalyi kommandósakciójáért.
MTI
Egyiptomban, Líbiában és Tunéziában tesz hivatalos látogatást jövő héten a török kormányfő – közölték szerdán a török kormányhoz közeli forrásból.
MTI
Ankara teljes egészében felfüggeszti kereskedelmi és katonai kapcsolatait Izraellel - jelentette be kedden Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, miután a zsidó állam nem hajlandó bocsánatot kérni egy török hajót ért tavalyi kommandós akciójáért.
MTI
Negyven izraeli állampolgárt feltartóztattak néhány órára hétfőn az isztambuli repülőtéren - közölte az izraeli külügyi szóvivő, Jigal Palmor.
MTI
Irán bírálta hétfőn Törökország beleegyezését abba, hogy a NATO rakétavédelmi pajzsának egyes elemeit területére telepítsék.
MTI
A török hatóságok háromszor csaptak össze hétvégén kurd lázadókkal Törökország főleg kurdok lakta délkeleti részében. Két katona, két rendőr és két milicista meghalt - közölték vasárnap este helyi tisztségviselők.
MTI
Izrael nem kér bocsánatot a Gázai övezetbe tartó török hajó elleni kommandósakcióért - közölte az izraeli kormányfő vasárnap Jeruzsálemben.
MTI
Törökország a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICJ) elé viszi a Gázai övezet elleni izraeli blokád ügyét - jelentette be egy szombati tévéinterjújában Ahmet Davutoglu külügyminiszter.
MTI
Washington kapcsolatainak rendezésére szólította fel Törökországot és Izraelt, de ugyanígy tett Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is.
MTI
Törökországba telepítik a NATO korai előrejelző radarrendszerét - közölte pénteken a török külügyminisztérium.
MTI
Törökország kiutasította az izraeli nagykövetet, felfüggesztette katonai megállapodásait Izraellel, és csökkenti diplomáciai képviseletét Izraelben - jelentette be pénteken Ahmet Davutoglu török külügyminiszter.
MTI
Ha Izrael nem kér bocsánatot a gázai segélyflottilla elleni véres támadásért az ügyben készült ENSZ-jelentés hivatalos közzétételéig, Ankara a "B tervhez" folyamodik - idézte a török média pénteken Ahmet Davutoglu külügyminisztert.
MTI
Egy kelet-törökországi falu két lakójával is végzett egy barnamedve.
MTI
Több száz kurddal csapott össze vasárnap a török rendőrség az iraki határ közelében, s az összeütközés során egy kurd tartományi képviselő életét vesztette.
MTI
Robbanás történt vasárnap Törökország déli földközi-tengeri partján egy strandon, s több ember megsebesült.
MTI
Csaknem 100 kurd felkelővel végzett, 80-at pedig megsebesített a török légierő Irak északi részén - közölte kedden internetes lapján a török hadsereg.
MTI
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő 1. FC Köln visszautasította a Galatasaray ajánlatát, amelyet a török klub Lukas Podolskiért, a kölniek válogatott csatáráért tett.
MTI